Június 12-én gálaműsorral nyit a Szarvasi Vízi Színház

A járványügyi szabályok betartásával június 12-én gálaműsorral nyitja tizedik, jubileumi évadát a Szarvasi Vízi Színház.

A tervek szerint a nyitógála után egy hónapon keresztül minden este ingyenes előadások várják a publikumot a legkülönbözőbb műfajokban, majd a Cervinus Teátrum fesztiválja következik. Július végétől többek között a Győri Balett, a Békéscsabai Jókai Színház, a Turay Ida Színház produkcióját láthatja, Edvin Marton hegedűművész és Rákász Gergely orgonaművész koncertjét hallhatja a közönség. A hagyományoknak megfelelően ez a nyár sem múlhat el Dumas – Szomor – Pozsgai: Monte Cristo grófja című musicalje nélkül. Mint minden évben, az idén is a szerda este a gyerekeké lesz.

A kormányrendelet értelmében a programok a szigorú higiéniai szabályok és ültetési rend betartásával, korlátozott nézőszámmal zajlanak. A belépéshez várhatóan előzetes regisztráció szükséges.

A szervezők a rendkívüli helyzetben is igyekeznek a jubileumhoz méltó, a közönség legszélesebb rétegeinek szórakoztató, színvonalas programot biztosítani az augusztus 22-éig tartó évadban. A részletes program hamarosan megtekinthető a Szarvasi Vízi Színház honlapján – olvasható a színház közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában