Dr. Vincze Gábor: minél többen vegyenek részt a szűrésen!

Megyénk huszonegy településén csaknem hétszáz, előre kiértesített embertől vesznek mintát a koronavírus kapcsán. Dr. Vincze Gábor, az orvosi kamara megyei elnöke szerint ahhoz, hogy megőrizzük jó pozíciónkat a fertőzöttség terén, fontos, hogy minél többen vegyenek részt a reprezentatív szűrésen.

Ny. L.

Solymár, 2020. május 4. A koronavírus-teszthez szükséges, levett minta szállítására alkalmas eszközt mutat egy szakember a Semmelweis Egyetem mobil szûrõállomásán a solymári Auchan bevásárlóközpont parkolójában 2020. május 4-én. A koronavírussal kapcsolatos szûrõprogramban négy egyetem - a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem - vesz részt. A programba a feltételezett fertõzötti arányból kiindulva 17 ezer 780 embert hívtak meg véletlenszerûen kiválasztva, õk életkorra, nemre és regionálisan is reprezentálják a magyar társadalmat. MTI/Kovács Tamás

Fotó: Kovács Tamás

A koronavírus nehéz erőpróba elé állította megyénk társadalmát is. A járvány természete az eddigi tapasztalatok alapján még nem teljesen ismert. Dr. Vincze Gábor PhD, címzetes egyetemi docens, az orvosi kamara Békés megyei elnöke elmondta, országosan térségünkben az egyik legkevesebb az igazolt fertőzöttek száma.

A tesztelésen légúti váladékot, valamint az ellenanyagok kimutatására vért vesznek és kérdőívet is kitöltetnek /Fotó: MTI/

– Ahhoz, hogy ezt a jó pozíciónkat megőrizzük, nagyon fontos, hogy minél többen vegyenek részt a Szegedi Tudományegyetem reprezentatív szűrésen. A koronavírus tünetei – főként az enyhébb esetekben – nehezen különíthetők el a többi felső légúti fertőzéstől – hangsúlyozta az elnök. – Ezért nincs pontos adat arról, hogy ki esett át a koronavírus-fertőzésen és már védett, vagy még tünetszegény, vagy tünetmentes, de fertőzhet. A lakosság átfertőzöttségét és a védettségi állapotának felmérését szolgálja a közeli napokban megyénk 21 településén 694, előre kiértesített ember mintavétele. A teszt a 14 évesnél idősebb valamennyi korosztályra kiterjed. Véletlenszerű a kiválasztás, és előzetes kiértesítést követően hajtják végre. Légúti váladékot, valamint az ellenanyagok kimutatására vért vesznek és kérdőívet is kitöltetnek. Ez a program országosan 17 ezer, régiónkban 3300 mintavételt jelent. A vizsgálat sokat segíthet a járvány terjedésének megállításában, valamint a hatékony védőoltás kifejlesztéséig a védekezés megszervezésében.

Dr. Vincze Gábor /Fotó: Lehoczky Péter/

És hogy ez milyen előnyöket jelent a mintavétel az embereknek? Ha negatív mindkét tesztjük, akkor pontosan tudják, hogy nem estek át a fertőzésen. Így továbbra is maximálisan védekezniük kell a betegség ellen. Ha megfertőződtek, kiderül, hogy milyen stádiumban vannak, a fertőzést illetően, mi a teendőjük. A teszt gyakorlatilag fájdalommentes. Az orr- és garatnyálkahártyából pálcikával vesznek váladékot, valamint az ujjbegyből vért. A teszt ingyenes, és ennek mindenki csak nyertese lehet a maga és mások szempontjából egyaránt.

Dr. Vincze Gábor elmondta, a megyei kormányhivatal és járási hivatalai kézbesítik a reprezentatív mintavételre az értesítéseket. Ezek magukban foglalják, hogy kinek, hol és mikor ajánlott megjelennie. A teszten részt vevők a mintavétel előtt két órával lehetőleg már ne egyenek.

– A vizsgálatsorozat célja, hogy pontos képet kapjunk a járvány kiterjedéséről és az új típusú koronavírussal fertőzöttek, valamint átfertőzöttek valós számáról – emelte ki a megyei orvoskamara elnöke. – Mindez nemzeti érdek is, hiszen ez alapján lehet meghatározni a szükséges járványügyi intézkedéseket. A teszt eredménye az elektronikus egészségügyi szolgáltatási téren vagy a háziorvoson keresztül jut el az érintettekhez. Ha valakinek pozitív az eredménye, 48 órán belül értesítést kap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában