Nem változott Békésben a fertőzöttek száma

A koronavirus.gov.hu csütörtöki adatai szerint továbbra is tizenkét koronavírustól megbetegedett személyt tartanak számon megyénkben. Az egészségügyi felkészülés részeként Békésben az április 19-ig biztosítandó ágykapacitás közel ezerkétszáz ágyat jelent. Az ezt követő ütemben ezt a számot több mint ezernégyszázra kell majd növelni megyénkben.

N. T.

Nem változott a megyei adat, Békés megyében csütörtökre virradóan továbbra is tizenkét fertőzött van. Ez a legalacsonyabb mutató a megyék és a főváros összehasonlításában. Ugyanakkor nagyon fontos hangsúlyozni, hogy bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus. Az azonosított eseteknél jóval több a tényleges vírushordozó, aki fertőzhet.

A kórházak országszerte már eddig is bővítették kapacitásaikat, sok ágyat felszabadítottak már. Most egy újabb lépcsőfok következik a felkészülésben. Ezen a héten, április 19-ig a kórházaknak 50%-os ágykapacitást kell előkészíteni. Ez Békés megyében 1189 ágyat jelent. A következő ütemben ezt 60%-ra kell majd növelni, megyénkben ebben a szakaszban már 1427 darab ágyra lesz szükség.

Kapcsolódó cikkeink:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában