Szekeres Rudolf

2020.04.08. 07:20

Ma is a műhelyben dolgozik a csabai, aranykoszorús autószerelő

Aranykoszorús mester címmel ismerte el a közelmúltban Szekeres Rudolf munkásságát a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A békéscsabai autószerelő-mesterrel többek közt a kezdetekről és a szakmáról beszélgettünk.

Busi Ottó

Fotó: LP6DMK2

– Édesapám kovács volt, példaként szolgált számomra, már gyerekként tudtam, hogy én is egy szakmát szeretnék majd elsajátítani. Amikor általános iskolás voltam, az egyik nap minden tanulóról készítettek egy fotót. Be lehetett vinni a kedvenc játékszerünket, hogy azzal együtt készüljön el a felvétel. Én egy könyvet vittem be, ami az autókról, a javításukról szólt – mesélt a kezdetekről Szekeres Rudolf.

Szekeres Rudolf: büszke vagyok arra, hogy sok fiatallal sikerült megszerettetnem ezt a szakmát /Fotó: Lehoczky Péter/

Hozzátette, az ötvenes-hatvanas években magánzóként dolgozó édesapjára nem jó szemmel nézett az akkori rendszer, és ez rá is kihatással volt, gyerekként nem volt könnyű elérni céljait. – Nem díjazták azt, ha valakinek a szülei nem állami alkalmazásban álltak – fogalmazott. Mivel imádta az autókat, már ekkor, gyerekfejjel megfogadta, hogy az autószerelő-szakmát választja. Az iskola elvégzése után a honvédség következett, majd a Volánhoz került, itt körülbelül két évtizedet töltött el, később pedig többek közt az autóklubnál is dolgozott.

– A szakma megszerzéséhez érettségi kellett, ezért levizsgáztam. Ekkor pont egy tüdőgyulladásból lábadoztam, még kicsit nehezebben vettem a levegőt, beszélni is lassabban tudtam, de a vizsgát nem hagyhattam ki, így bementem. Mondtam a biztosoknak a dolgot, és hogy tudom, miről kell beszélnem, de lassabb leszek. Megértették, és le is vizsgáztam – részletezte. Hozzátéve, hogy már akkor tanulókat bíztak rá, amikor még nem volt meg a papírja a szakmáról, vezetői látták azt, hogy mekkora alázattal és tudással végzi munkáját. A tanulók is kedvelték, az évtizedek alatt többet is kinevelt, ma is visszajárnak hozzá, tanácsokat kérnek tőle.

Szekeres Rudolf nemcsak javította az autókat, de aktívan versenyzett is velük. Közel egy évtizedig ralibajnokságokon indult, szavai szerint kisebb-nagyobb eredményekkel. Sőt a Volánnál feladatai közé tartozott a versenyautók felkészítése, ahogy ő fogalmazott, „az utcai autókat javítottam, a versenyautókat pedig építettem”.

– A szakma jelentősen átalakult, véleményem szerint ma vannak alkatrészcserélők és javítók. Az autók sokat változtak, egykor a járművek minden alkatrészét szét lehetett szedni, fel lehetett újítani. Ma már számítógép mondja meg, hogy mit kell kicserélni, ennek helyére aztán egy új darab kerül, és sok esetben ennyivel ki is merül a „javítás”. De ezzel nem biztos, hogy kész az autó, mert a hibát generálhatja valami más is – fejtette ki nézetét a lelkiismeretes szakember.

Az autóverseny is szerelem volt

A Békés Megyei Népújság rendszeresen beszámolt az autószerelő-mester ralis eredményeiről. 1984. július 28-án, szombaton így írtak erről: „Az OSC I. Budapest rallyen a Békéscsabai Volán SC versenyzői eddigi legjobb eredményüket érték el.

A verseny a Népligetben körversennyel kezdődött, majd a Pilis és Börzsöny hegyvidék erdészeti útjain folytatódott. A rallye I. osztály B/ll kategóriájában a Busi Sándor, Szekeres Rudolf páros Lada 1200 típusú gépkocsival, 17 induló között a 4. helyen végzett.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában