Békés megye

2020.04.03. 12:06

Gyulai, berényi, békéscsabai siker született a Mol pályázatán

Három fontos projekt valósulhat meg a Mol támogatásával Gyulán, Berényben és Békéscsabán.

P. G.

A MOL Alapítvány Helyi Érték Programjában összesen 60 civil szervezet nyert el 30 millió forintos támogatás helyi közösségi programja megvalósításához. A projektek 2020 december végéig valósulnak meg a remények szerint közel 40 ezer érdeklődő részvételével és számos önkéntes bevonásával. A leginnovatívabb kezdeményezésekkel a környezetvédelem és fenntarthatóság témakörben találkoztak a szavazók. Békés megyében három pályázat nyert el támogatást a kiíráson.

A MOL Alapítvány 2019 őszén hirdette meg második alkalommal Helyi Érték Programját, amelyre 413 pályázat érkezett be négy kategóriában: jövő generációja, kultúra, környezetvédelem és fenntarthatóság, valamint társadalom. A pályázatokat az ország teljes területéről fogadták. A szakmai előszűrést követően és a kuratórium döntése értelmében 151 pályázat jutott tovább a második körbe, ahol a közvélemény dönthette el online szavazataival országosan 54 körzetben, mely projektek nyerjék el az egyenként 500 ezer forintos támogatást terveik megvalósításához.

A második forduló 54 nyertes szervezete mellett a MOL Alapítvány kuratóriuma innovációs díjban részesített további hat civil kezdeményezést, amelyek a szakmai értékelésen jól szerepeltek. Így összesen 60 szervezet nyert el 30 millió forint támogatást. A civil szervezetek több mint 70 ezer szavazót tudtak mozgósítani szimpatizánsaik között a közel három hetes szavazási időszakban, amely a koronavírus-járvány miatt néhány nappal a tervezettnél korábban zárult. Békés megyében a mezőberényi Tízváros Alapítvány Gidá-Zoo, az Életfa Kulturális Alapítvány Ötletből közösségi vállalkozás című projektje ésa gyulai Mi egy Másért Közhasznú Egyesület Hetedhét Játékvárosra benyújtott pályázata nyert.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában