beruházás

2020.03.24. 11:21

Munkásszállót létesítenének Szarvason

Nyolcvankét fős munkásszálló kialakítását tervezi a Gallicoop Zrt. A társaság folyamatos munkaerőhiánnyal küzd, jelenleg 20-30 plusz dolgozót tudnának azonnali hatállyal foglalkoztatni, fizikai munkakörben.

Balázs Anett

A képviselő-testület támogató nyilatkozatot fogadott el arról, hogy a Gallicoop Zrt. 82 fős munkásszállót fejlesszen tovább a Szabadság úti, volt Club 44 épületében. Az egykori szálló már korábban a Gallicoop tulajdonába került, a támogatói nyilatkozatra egy központi pályázat eredményessége érdekében volt szüksége a cégnek – tájékoztatott Babák Mihály polgármester. A város évek óta legnagyobb iparűzési adót fizető cégénél mintegy ezer embert foglalkoztatnak, a társüzemekkel együtt 1200 főt.

A Gallicoop tulajdonosa azt mondta, a cégnél 20-30 ember hiányzik folyamatosan a termelésből, és ezt a környékbeli munkaerőpiac immár képtelen tartósan kielégíteni. Elsősorban fizikai munkáról van szó, úgy mint darabolás, csomagolás vagy éppen a készítménygyártó és panírüzemben való tevékenység.

A társaság 2200 négyzetméteres csomagolócentrumát 2018 októberében adták át /Fotó: Kiss Zoltán/

– Az épület már megvan. A Szarvas központjában található egykori szállodát vásárolta meg a társaság, ezt szeretnénk átalakítani, melyhez kormányzati finanszírozásra tervezünk igényt benyújtani. Örömmel fogadtuk az önkormányzat támogatását, hiszen a napi munka indítását meg kell szerveznünk, ehhez pedig kénytelenek vagyunk esetenként munkásszállót is biztosítani olyanok számára, akik nem a közelből jönnének dolgozni – fogalmazott Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette, elsősorban arra törekszenek, hogy párokat, fiatalokat csábítsanak a vállalathoz, mert úgy vélik, így tartósabb lehet a munkavállalás formája, hiszen az érintettek jobban tudnak egymásra figyelni. Elképzelések szerint egyszobás, fürdővel felszerelt és berendezett lakásokat fognak kialakítani. Tervezetten a létesítmény akár ősszel készen fogadhatja a cégnél szerződött munkavállalókat.

A második a megyében

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Top 100-as kiadványában – amely a 100 legnagyobb nettó árbevételt elérő megyei székhelyű vállalkozás eredményeit vette sorba – a Gallicoop a második helyet foglalja el. A társaság a hazai piac legnagyobb zárt rendszerű pulykahústermelő integrációjával rendelkező vállalata, amelynek tevékenységi köre a pulykakeltetéstől a feldolgozásig és húskészítmények előállításáig, értékesítéséig terjed.

A cég éves gyártási kapacitása meghaladja a nyolcezer tonna húskészítményt. Hazai piaci részesedése mintegy 45 százalékot tesz ki, nettó árbevétele 2017-ben 30,644 milliárd, egy évvel később 34,444 milliárd forint volt. A Gallicoopnál 15–20 kilós szárnyasokkal kell dolgozni, amely fizikailag megerőltető, de ezt a cég honorálja. 2018-ban 994-en dolgoztak a szarvasi társaságnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában