Békés megye

2020.03.27. 13:51

Háromszáz forint alá esett az üzemanyag ára

Történelmi rekordra süllyedt az üzemanyagok ára. Az elmúlt hónapban összességében már közel százforintos csökkenés tapasztalható. A mostani, rendkívüli helyzetben azonban ezt a legtöbben nem tudják kihasználni. Ráadásul, aki esetleg azon gondolkodik, hogy most nagyobb mennyiségű üzemanyagot betáraz, az sem járna jól.

Busi Ottó

20200326 Békéscsabán a kutaknál már 90 Ft-ot eset az üzemanyag Imre György Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre György

A Holtankoljak.hu szerint 1991-ben, az iraki háború idején volt utoljára a mostanihoz hasonló mértékű csökkenés. A portál korábban úgy fogalmazott, a koronavírus által kialakított karanténok miatt az olajpiac arra számít, hogy drasztikusan csökken az üzemanyagok iránti kereslet, hiszen nem fogunk annyit utazni. Ezt egyébként igazolják a tapasztalatok is, szerdán a benzin ára tíz forinttal lett kevesebb, a gázolajé nem változott.

A szerdai csökkentés nem egyedi, legutóbb március 20-án volt egy jelentős mérséklődés, akkor mindkét üzemanyag ára tíz-tíz forinttal lett kevesebb. Az árcsökkenés pedig nem áll meg: mától ugyanis újabb tíz forinttal kell kevesebbet fizetni a benzinért. A gázolaj átlagára nem változott, maradt 335 forint. A benziné viszont így átlépte a 300 forintos lélektani határt: 298 forintos literenkénti átlagáron tankolhatunk a hazai kutakon.

A kutaknál az elmúlt néhány hétben közel százforintos csökkenést tapasztalhattunk /Fotó: Imre György/

Általában, ha csökken a benzinár, megnő a kutak forgalma, több üzemanyag fogy, ez azonban jelenleg nem így van. Szabó Ferenc, a Békéscsaba és Gyula közt elhelyezkedő Power Petrol állomás vezetője úgy fogalmazott, az utóbbi egy hónapban körülbelül 90 forintot csökkent a benzin ára, ilyenre pedig emlékei szerint nem volt korábban példa. A forgalom azonban nem nőtt, egyenesen csökkent a kúton tapasztalt üzemanyagfogyás, ugyanis a járványveszély miatt kevesebben utaznak, a legtöbben a felhívásoknak eleget téve otthonukban maradnak.

A személyszállításban dolgozók véleményére is kíváncsiak voltunk, de az általunk megkérdezettek nem kívántak nyilatkozni a témában. Név nélkül azért a taxisok elmondták, ­jelen helyzetben csak töredékét kapják a szokásos fuvaroknak. A társas utakkal foglalkozó buszosok is hasonló cipőben járnak: elmaradnak a megrendelések, illetve visszamondták a korábban lekötött utakat.

A szállítmányozás azonban nem állt le. Mátyás István, a szeghalmi székhelyű Rapidsped Zrt. szakmai vezetője úgy fogalmazott, jelenleg körülbelül literenként 70 eurocent körüli áron veszik az üzemanyagot, a több mint ezerliteres tankkal rendelkező kamionokba ennyiért tankolnak. Ilyen alacsony ár emlékei szerint még sosem volt. A jelenlegi helyzetről szólva megjegyezte, a német utakon például olyan kevesen közlekednek, hogy a korábbiakhoz képest naponta akár dupla akkora távot is meg tudnak tenni, a határokon azonban sok esetben feltorlódik a forgalom.

A Holtankoljak.hu a jelenlegi rekordalacsony ár mellé tette a másik végletet: a benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került, a gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Nem biztos, hogy jó ötlet elraktározni a benzint

Az üzemanyagok tárolását egy belügyminisztériumi rendelet szabályozza. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint többlakásos épületben lévő lakásban legfeljebb 10 liter fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyes osztályba tartozó folyadék, ­valamint aeroszol, továbbá legfeljebb 30 liter mérsékelten tűzveszélyes osztályba tartozó folyadék tárolható.

Önálló, egylakásos lakóépületben előbbiből legfeljebb 20 liter, míg utóbbiból 60 liter tárolható. E mellett a lakóépülethez, -épületrészhez tartozó garázsokban a gépkocsikba épített üzemanyagtartályon kívül parkolóállásonként és tárolóhelyiségenként legfeljebb 5 liter, a háztartásban vagy a gépkocsi, esetleg más robbanómotoros gép üzemeltetéséhez használatos, éghető folyadék tárolható.

De egyébként sem érdemes nagy mennyiséget eltárolni benzinből vagy gázolajból, mivel Szabó Ferenc szerint a jelenleg tankolható üzemanyagok a magas etanoltartalom miatt körülbelül egy hónap alatt megromlanak a tartályokban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában