NAV

2020.03.04. 11:28

Fokozott ellenőrzésekre készülnek Békés megyében is

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb sajtóközleményében arról tájékoztatta hírportálunkat, hogy milyen területeken számíthatunk ellenőrzésekre a közeljövőben.

NAV

Forrás: Shutterstock illusztráció

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) 2020-ban is elsődleges feladata az adóelkerüléssel kivont adóösszegek biztosítása, és a jogszerű vámösszegek beszedése, ugyanakkor az együttműködő, és a jogkövető magatartást tanúsító adózókat továbbra is segíti, támogatást nyújt a hibák kijavítására.

A NAV 2020-ban fokozza a fellépést az adóelkerülés feltárására, az adókijátszásra specializálódott társaságok kiszűrésére, az online pénztárgépeken, Online Számla rendszeren, kezelőszemélyzet nélküli automatákon, illetve az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszeren (EKÁER) keresztül érkező valós idejű adatok felhasználásával.

Kiemelt jelentőségű a bújtatott foglalkoztatás feltárása és visszaszorítása, a valóságban munkaviszonyban történő foglalkoztatás kata mögé rejtésének megakadályozása.

A NAV továbbra is figyelemmel kíséri a székhelyszolgáltatókat, valamint az e-kereskedelmet. Kockázatelemzései alapján kiemelt figyelmet fordít az építőipari vállalkozásokra, a vendéglátóipari vállalkozásokra, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelemre, az „adózatlan” jövedéki termékek feketepiacára, valamint az áfacsalással bonyolított zöldség- és gyümölcskereskedelmi ügyletekre. Kiemelt feladata továbbá 2020-ban a behajthatatlan követelésekhez kapcsolódó áfa-visszaigénylések ellenőrzése, valamint a NETA-kötelezettség teljesítésének vizsgálata.

A NAV támogató eljárásokat végez jellemzően a turizmusfejlesztési hozzájárulás alanyainál; az ingatlan-, illetve telekértékesítésből származó jövedelmet be nem valló adózóknál; a környezetvédelmi termékdíjat nem fizető, továbbá a nemzetközi információcsere-adatok szerint adókötelezettségüket nem teljesítő adózók körében.

A NAV továbbra is előre jelzi honlapján az Adótraffipax rovatban, hogy mely időszakban és helyszíneken végez jogkövetési vizsgálatokat és tart próbavásárlásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában