Árnyék és Csont

2020.02.24. 10:37

Pósteleken forgat a Netflix

Információink szerint hétfőn reggel megkezdődött a Netflix Shadow and Bone, Árnyék és Csont című sorozata egyik epizódjának forgatása Békéscsabán, Pósteleken.

P. G.

Fotó: Imre Gyorgy

A helyszínen körülbelül száz katonai jelmezbe öltözött statisztát láthattunk 8 óra után, aki mindannyian magyarul beszéltek. Annyit sikerült megtudnunk, hogy a forgatás egy napig tart a megyei helyszínen, vagyis hétfőn már végeznek is a jelenetek rögzítésével. A forgatási helyszínt egyébként annak ideje alatt nem lehet megközelíteni, bár akik vasárnap Pósteleken kirándultak azok már láthatták a díszletek egy részét, amelyekről rengeteg kép is felkerült az internetre, a különböző Facebook csoportokba.

A statiszták már a reggeli órákban munkához láttak Pósteleken

A sorok-között elnevezésű honlap szerint a forgatás helyszíne Magyarország. A sorozat kreátorai feltérképezték hazánkat, különféle helyszíneket vettek górcső alá, többek között a Halászbástyát és ezek szerint Pósteleket is, aminek vadregényes, díszletekkel kiegészített környezete megfelelő hátteret adhat a sztorinak.

A filmben az előrejelzések szerint Ben Barnes is feltűnik majd az egyik főszerepben. /Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images; Kép: Henry Volt and Co./

 

Pósteleken ugyan tudtunk váltani néhány szót egy-két szakemberrel, de az információkat sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.

A stáb forgatási helyszíneket keresve már korábban is járt Magyarországon (Fotók: Twitter)

A történet alapjául szolgáló könyvben a főhős, Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek.

Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe.

A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt.

A filmet egy, a békéscsabai önkormányzattal kötött szerződés alapján forgathatta a stáb a helyszínen. Február 12-én a megyeszékhely közgyűlésének pénzügyi, gazdasági és tulajdonosi bizottsága nyílt ülésen tárgyalt a szerződés megkötéséről. A bérleti díj nettó 3,5 millió forint. Póstelek egyébként nem először szolgál filmforgatás helyszínéül. 2018 nyarán térségi összefogással, a Békéscsabai Jókai Színház, az A-Team és a helyiek együttműködésével forgatták le Pozsgai Zsolt drámájából, Nyári Attila rendezésében A király és a szűz című történelmi ihletésű filmet. A két főszerepet Csomós Lajos és Nádra Kitti alakítja az alkotásban.

Filmek és klipek Békésben

Békés megyében időről időre forgatnak különböző produkciókat. A Szeressétek Odor Emiliát! című, 1970-ben bemutatott magyar játékfilmet a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban és parkjában vették fel 1968-69-ben. Ugyancsak a szabadkígyósi kastélyt választotta egyik videóklipje helyszínéül egy hazájában rendkívül népszerű dél-koreai lányegyüttes, a Loona yyxy. Tarhoson forgatták a Kire ütött ez a gyerek? című Janikovszky Éva könyv egyik filmadaptációját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában