fokozott figyelem

2020.02.04. 19:50

Orvvadászok lövései okoznak riadalmat Kisökörjárásban

Vélhetően orvvadászok garázdálkodnak és okozhatnak akár veszélyes helyzeteket a lakott területhez közel eső gyulai kisökörjárási erdőben. Az ügyben Kiss Szabolcs önkormányzati képviselő interpellált a fürdővárosi képviselő-testület minapi ülésén. Az önkormányzat a rendőrség fokozottabb figyelmét kéri majd az ügyben.

Papp Gábor

Forrás: Shutterstock illusztráció

A városrész, a 8. számú választókerület tizedét erdő alkotja, ahova sokan járnak kikapcsolódni, kirándulni, vadvirágot szedni, sétálni – vezette be interpellációját Kiss Szabolcs a testület a napokban ülésén. Az önkormányzati képviselő elmondta, úgy tudja, ezen a területen tilos a vadászat már csak a lakóházak közelsége, illetve a városrész belterületi jellege miatt is.

Veszélyes helyzeteket teremtenek Kisökörjárásban /Illusztráció: Shutterstock/

– Ennek ellenére az erdő mellett élők közül többen jelezték, hogy puskák hangját hallják, és az erdős részen zsigerelés nyomai is megmaradtak – ecsetelte a képviselő.

– Az előbbiek alapján egyértelműnek tűnik, hogy orvvadászokkal állunk szemben, akik a lakók, az arra kirándulók számára veszélyt jelenetek, a vadásztársaság számára pedig károkat okoznak. Kiss Szabolcs kiemelte, több lakossági megkeresést is kapott a témában, ezért is fordult interpellációjában az önkormányzathoz.

Molnár Csaba, a mérnöki osztály vezetője – aki egyébként maga is vadászik – hangsúlyozta, a kisökörjárási erdőterület egy része külterületnek minősül, amelynek a vadgazdálkodásáért a Gyula-Vári-Dénesmajori Földtulajdonosok Fehér Körös Vadásztársasága felelős.

A szakember nyomatékosította, hogy a vadászati jog gyakorlásával kötelezettségek és jogok is együtt járnak. A bel- és külterület határán van egy sáv, ahol semmilyen vadászati tevékenységet nem végeznek. Molnár Csaba emlékeztetett arra, hogy korábban is adódtak más jellegű gondok a településrészen, akkor az okozott problémákat, hogy a vadállatok elszaporodtak.

Kiemelt figyelmet kérnek

– Valóban nagyon veszélyes területről van szó, ami közel esik a lakóházakhoz, illetve sokan sétálnak, kutyát sétáltatnak, futnak, kocognak, kirándulnak ott. A kihasználtság kifejezetten jelentős – folytatta a gondolatot Molnár Csaba.

– A vadásztársaság éppen ezért nem is végez vadászati tevékenységet a környéken, hogy ezzel is óvja a lakosság, a közelben élők és az erdős területen rekreálódók biztonságát. Ez is egyértelművé teszi, hogy orvvadászat folyik. Alátámasztja a felvetést az is, hogy a vadászoknak kötelességük a zsigereket elvinni az állati hulladéklerakóba. Sajnos valójában elég kevés a mozgásterünk, mindenesetre fel fogjuk hívni a rendőrség figyelmét, illetve kérni is fogjuk őket, hogy kiemelten ellenőrizzék a területet. Abban bízunk, hogy ez elegendő lesz a orvvadászok elriasztására.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában