Békéscsaba - videóval

2020.02.08. 15:25

Bakelit Börzét tartottak a Lencsési Közösségi Házban

Régi lemezek szerelmesei kutathattak új ereklyék után szombaton a Lencsési Közösségi Házban immár hetedik alkalommal szervezett Bakelit Börzén. Az eseményre közel tucatnyi gyűjtő hozta el hanglemezeit, hogy új gazdára találhassanak.

Vásári Erzsébet

Úgy hat-nyolc éve országszerte újra beindult a „bakelit őrület”, amit az emberek gyűjtőszenvedélye azóta is folyamatosan táplál – mondta el Nagy Sándor szervező. Hozzátette, bár elsősorban a negyvenes-ötvenes korosztályt ragadja magával mai napig a bakelitlemezek és azokon való zenehallgatás sajátos varázsa, azonban a börzére látogatókat elnézve egyre több fiatal érdeklődő is akad.

Köszönhető ez talán annak is, hogy a gyártók újra foglalkoznak a lemezjátszók, illetve alkatrészeik utánpótlásával, valamint annak, hogy a digitális világban egyre több szülő, nagyszülő gondolja úgy, megmutatja gyermekeinek, unokáinak, miként élvezte a zenét fiatalkorában.

A szerző felvételei

A szervezőtől megtudtuk, maga is a lemezgyűjtők közé tartozik, otthonában közel 800 példánnyal büszkélkedhet, a csabai esemény életre hívása pedig egy szegedi börze után fogant meg benne. Ötletét Takács Péter, a közösségi ház vezetője támogatta, az első alkalom pedig rögtön teltházasra sikerült. Bár az eladók közül néhányan azóta lemorzsolódtak, de körülbelül tíz állandó személy megmaradt, akik azóta is minden évben szívesen bocsátják áruba portékáikat a rendezvényen, melyekre az érdeklődés is folyamatos.

Kiemelte, a bakelitlemez tehát újra divatba jött, sőt, a statisztikák szerint már nem csak utolérte a CD, illetve a letöltött zene eladási számát, hanem lassan le is körözi azt. A lemezhallgatás különlegességeként említette, hogy egy bakelitnél nem csupán zenelejátszásról van szó, hanem egy kézzel fogható élményről, amit véleménye szerint egy digitális formátum sosem tud megadni. A régi példányok borítói pedig már-már felérnek egy műalkotással, melyek az előadók által aláírva igen nagy értékkel is bírhatnak. Hozzátette, a bakelitek ára egyébként sok mindentől függ és körülbelül háromszáz forinttól egészen a csillagos égig nőhet.

Végül elmondta, az ő gyűjteményében is szerepel néhány különleges darab, például Amerikából származó, limitált, eredeti Elvis Presley nyomások. A lemezjátszóknál a kuriózumok mellett azonban a klasszikus zene, a kórusművek és a jazz mutatja meg igazán, hogy mennyire van jól megtervezve az otthoni rendszer és miként tudja visszahozni azt az anyagot, ami a bakeliten van.

Nyerges Lászlótól megtudtuk, Szegedről érkezett a csabai börzére, amire már a kezdetek óta jár. Hozzátette, bár a lemezvásárlási kedv itt nincs akkora, mint náluk, hiszen jóval kisebb településről van szó, azonban Békésben is bőven akad érdeklődő. Idén hat láda bakelitet hozott, melyek közel 500 példányt rejtenek a legkülönfélébb stílusokból. A gyűjtéssel már évtizedek óta foglalkozik, amivel a CD megjelenésekor ugyan felhagyott, de tizenöt éve újra visszaért szenvedélyéhez. A felhalmozott – mintegy 5000 darab – bakelitek jó részét persze cseréli vagy eladja, de természetesen vannak olyanok is tulajdonában, amiktől sosem válna meg. Ilyen például egy indiai nyomású Beatles lemez, aminek értéke közel 90 ezer forint.

Videó: Nagy Tibor

Jobban szól az analóg

Farkas Kálmán gyűjtő szintén Szegedről érkezett a börzére és barátjához, Nyerges Lászlóhoz hasonlóan ő is a kezdetektől fogva árusként van jelen a csabai rendezvényen. Elmondta, a 90-es években ugyan egyszer felszámolta bakelit gyűjteményét, mert mindenki a CD-nek jósolt nagy jövőt, 2004-ben mégis visszatért a hagyományos lemezekhez, hiszen rájött, az analóg sokkal jobban szól és nagyobb hallgatói élményt nyújt. Ma már 4-5 ezer közötti darabbal rendelkezik, melyekkel németországi és hollandiai börzékre is rendszeresen jár. Utóbbi minden alkalommal elkápráztatja több, mint hatszáz eladójával, több ezer látogatójával és különlegességeivel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában