2020.02.23. 13:56
Adatbázist hoznak létre a termelőknek Békésen
Támogatást nyert el a békési önkormányzat a Zöld város kialakítása című pályázati felhívásban.
Illusztráció: Shutterstock
A projekt keretében a belvárosban megvalósuló fejlesztéseken túl cél az is, hogy a települési arculat javuljon és a békési identitás erősödjön. Ennek egyik eleme, hogy összeállítanak egy olyan adatbázist, amely tartalmazza a helyi termékeket és a helyi termelőket. A mindenki számára szabadon elérhető és folyamatosan frissülő adatbázis célja pedig az, hogy a békésiek és a településre látogatók megismerjék a városban előállított értékeket, valamint a helyi termelők és termék-előállítók piaci pozíciói javuljanak.

Mint megtudtuk, a lehetőség azoknak a helyi termelőknek szól, akik szeretnének a városi honlapon elérhető helyi termelői adatbázisban díjmentesen szerepelni. A lehetőségre jelentkezhetnek többek között azok, akik mezőgazdasági alapanyagot állítanak elő és értékesítenek, valamint dolgoznak fel és értékesítenek. Itt a kosárfonástól a lekvárkészítésig számos dologra lehet gondolni. Ugyancsak felkerülhetnek a honlapra a teljesség igénye nélkül azok, akik helyben ékszert, cserépedényt, kést, illetve hasonló termékeket készítenek.
Ugyancsak jelentkezhetnek azok, akik esetében az előállított alapanyag vagy termék valamilyen módon hozzájárul Békés identitáserősítéséhez. A termelői bázis létrehozását Gyebnár Péter végzi.