Skorka Blue

2020.02.03. 17:31

A szívét is kimuzsikálja a csabai testvérhármas

A Skorka Blue-t három fiatal, csabai testvérpáros alkotja. A zenekar tagjai már kisgyerekként megismerték a bluest, az évek során hazai, és külföldi zenészek is nagy hatást gyakoroltak rájuk. Egy hirtelen ötlettől vezérelve született meg formációjuk, mellyel legutóbb, pénteken a Csabagyöngye Kulturális Központban pattantak a színpadra. Marcellel, Titusszal, és Gergővel beszélgettünk.

N. T.

– Zenész családban nőttetek fel… Szükség volt a szülői löketre, vagy elég volt “a véremben van” hozzáállás?

– Úgy érezzük, hogy a szüleink támogatása nélkül nem tartanánk sehol. Az édesanyánk egy határozott, erőteljes nő, aki mindent megtett azért, hogy a „pici” fiai azt csinálják, amit szeretnek, végtelen támogatást kaptunk tőle. Mindig ösztönzött minket az élet bármely terén, folyamatosan biztatott, hogy gyakoroljunk, és még azt sem bánta soha, hogy otthon egy perc néma csend sem volt, hisz valamelyik hangszer a nap 24 órájában szólt. Az édesapánk a zenéről alkotott képünket inkább a szakmai részről formálta, ebben a részében nyújtott hatalmas segítséget: az alapok elsajátításában, és ha úgy adódott, hangszer-, erősítő-, pedálépítésben és szerelésben is „mesterre” találtunk benne. Szóval az ősöktől hatalmas támogatást kaptunk különböző formában, amiért nagyon hálásak vagyunk.

– Mi volt az a pillanat, amikor eldöntöttétek, hogy a közös zenélésből zenekar szülessen?

– Az egész nyarat végigdzsemmeltük a helyi srácokkal, különböző formációkban zenéltünk, de egyik sem volt az igazi. Egy közös dzsemmel – amikor hárman elmentünk a terembe – jött egy ötlet: miért is ne csinálhatnánk csak mi egy zenekart? Egy zenekart, csakis Skorkából. Miért ne próbáljuk meg ? Nincs semmi veszíteni valónk, és a számokról sem vitáztunk sokat. A kezdés úgy ment, mint a karikacsapás, és azóta is tart ez a lendület.

Marcell, Titusz és Gergő /Fotó : Dányi István/

– Hogyan oszlik meg a feladatkör a zenekarban?

– Igazság szerint a legtöbb dolgot együtt csináljuk. Mindenkinek megvannak a maga erősségei, Geri készíti a képi anyagokat – fotók utómunkája, videóvágás –, Titusz és Marci a hangfelvételekkel kapcsolatos munkákat. Az összes többi feladatból mindannyian egyenlően kivesszük a részünket.

– Mi vár arra, aki elmegy egy Skorka Blue koncertre?

– Szerintünk a blues a legérzelmesebb műfaj, ebben érezzük igazán otthon magunkat. Szeretnénk a szívünket is kimuzsikálni magunkból, emellett egy közvetlen és családias légkört teremteni, és reméljük, hogy maradandó élményekkel távozik majd a nagyérdemű. Szerintünk egy zenésznek legalább annyira kell szórakoznia, mint a közönségnek, így nem meglepő, ha egy pár szám igazán hangszercentrikussá sikeredik. Szóval aki szereti a groove-os számokat, az improvizációt, vagy esetleg játszik valamilyen hangszeren, nyilván jobban tudja majd értékelni az instrumentális részét a dolognak. Próbáltunk arra törekedni, hogy egy átlagos zenekedvelő embernek is élvezhető legyen a műsor.

– Az együttes útját nézve, milyen előnyökkel jár, hogy testvérek vagytok?

– Tulajdonképpen nagyon egyszerű így egymással dolgozni, mivel nincsenek közöttünk gátlások a másikkal szemben. Ha nézeteltérésre kerül a sor, vagy valami hiba van a rendszerben, könnyű szívvel megmondjuk a másiknak az őszinte véleményünk.

– És a fekete leves...

– Ez az őszinteség sokszor fájdalmas tud lenni, de nem kifejezetten hátrány. Jelenleg még semmi hátulütőjét nem tapasztaltuk ennek a formációnak. Minden a legnagyobb rendben közöttünk, elvégre testvérek vagyunk jóban-rosszban, a zenélésen kívül is teljes mértékben zökkenőmentes a kapcsolatunk.

– Hogyan készültök, gyakoroltok? Milyen egy próba hangulata?

– Heti szinten legalább kétszer próbálunk, ezek általában jó hangulatban telnek. Sokszor vannak látogatók, barátok akiknek kikérjük a véleményüket. A legutolsó próbáról hadd hozzunk fel egy vicces sztorit: játszanánk az első számot, és Geri közölte, hogy mostantól úgy fog dobolni mint Steve Jordan (amerikai dobos – a szerk.), na ez a szám végéig sem tartott, mert beszakadt a pergőbőr.

– Hova vezet a Skorka Blue útja, milyen célokat jelöltetek ki?

– Idén mindenféleképpen rá szeretnénk állni erre a projektre. Folyamatosan jelen leszünk az interneten új számokkal, videókkal, és már saját dalok is tervben vannak. Szeretnénk minél több fellépést is, reméljük, hogy megyén kívülre is eljut a hírünk és kapunk további felkéréseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában