Almáskamarás - galériával, videóval

2020.02.27. 17:34

A ferences vértanú élete ma is példaként szolgál

Almáskamarás szülötte, a helyi iskola névadója, Károlyi Bernát. A ferences vértanúra is emlékeztek a kommunizmus áldozatainak az emléknapja alkalmából. Ő is szerepel A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka című kötetben, amit a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) megalakulásának 75. évfordulóján jelentettek meg. Könyvbemutatót tartottak a községházán, majd megkoszorúzták a vértanú emléktábláját csütörtökön.

Cs. I.

Károlyi Bernát tiszteletére az önkormányzat 2012-ben, a vértanú születésének a 120. évfordulóján állított emléktáblát. Mazán Attila vendéglátó polgármester köszönetét fejezte ki, hogy a településen méltó módon emlékezhetnek szülöttükre, akinek élete, munkássága példa.

– Legyen hitünk, kitartásunk céljaink eléréséhez. Bernát atya eszmeiségét megőrizzük, emlékét ápoljuk – tette hozzá köszöntőjében. Az ünnepségen felszólalt Szebellédi Zoltán, a KDNP megyei elnöke, aki megjegyezte, méltó helyszíne Almáskamarás a fimvetítésnek, a könyvbemutatónak. Majd emlékeztetett, 2019-ben ünnepelte fennállásának a 75. évfordulóját a KDNP, az egyetlen, működő történelmi párt az országgyűlésben. Elmondta, mivel sok hamis információ kering a közgondolkodásban, a mindennapi politikában, ezért is fontos kiadvány A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka című könyv, ami segít az eligazodásban.

Szebellédi Zoltán, dr. Miklós Péter, dr. Kiss-Rigó László, dr. Latorcai János és Takács Árpád megyei kormánymegbízott a csütörtöki eseményen /Fotó: Kiss Zoltán/

– A helyszín tökéletes választás, itt a helye a bemutatónak, a vértanú szülőfalujában. Köszönet érte, hogy Almáskamarás befogadta ezt a rendezvényt. Erkölcsi kötelességünk példaképeinkről megemlékezni – mondta az elnök, majd levetítették A hét vértanú című filmet. Ezúton dr. Latorcai János, az országgyűlés alelnöke, a KDNP országos választmányi elnöke fogalmazta meg gondolatait.

– A kommunizmus hangzatos szavai mögött más, rejtett valóságtartalom bújik meg. Az emberek felismerték: a kereszténység nem csak hitrendszer, hanem világnézet, kulturális szemlélet és társadalmi alapvetés, ami gyakorlati útmutatást nyújt az élet minden területén. Sokan tették magukévá ezt a világlátást, olyanok, akiknek a többsége 1944-ben részt vett a Demokrata Néppárt megalakulásában, vagy szellemi iránytűként segítette ezt a munkát. Az útkeresésnek egyike volt Bernát atya, aki embermentőként múlhatatlan érdemeket szerzett – mondta a politikus a kereszténydemokrata néppárt elődjének az alapítását is megidézve. A vértanú életútja nem egyedülálló, hasonló, mint akikről a könyv is szól.

– Elhallgattatás, kényszerű emigráció, vagy halál. A kommunista diktatúra a kereszténydemokrata politikának évtizedekig esélyt se adott – tette hozzá visszaemlékezésében dr. Latorcai János.

Bemutató, díjátadó, koszorúzás

A modern magyar katolikus politizálás arcképcsarnoka című könyvet dr. Miklós Péter történész mutatta be. Hangsúlyozta, olyanok ők, akiknek a megalkuvást nem tűrő, erényes életükből példát kell meríteni. Az ünnepségen a helyi német nemzetiségi önkormányzat elnöke, Hack Ferenc Mihályné átadta dr. Kiss-Rigó László püspöknek a Német Nemzetiségi Díjat, majd az emlékezők megkoszorúzták a katolikus templom falán lévő Károlyi Bernát emléktáblát. Ott a püspök a fiatalokat arra emlékeztette, a vértanúnak is köszönhető, hogy ma szabadságban élhetünk. Áldozatot hozott sok társával együtt, élete árán is. Az iskolába átvonulva megtekintették a névadóról szóló emlékkiállítást az emlékezők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában