Modern Városok Program

2020.01.06. 13:44

Ötmilliárd forintból építenének csabai utakat

Újabb útépítési és -felújítási program jöhet Békéscsabán 5,5 milliárd forint értékben, az önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy erre a Modern Városok Programban kerítsenek sort. Hogy pontosan mely utcákat érintené a fejlesztés, egyelőre nem dőlt el.

Licska Balázs

310_1788.jpg

Fotó: Gál Gábor

A város 2016-ban 2 milliárd forint támogatást kapott. A forrásból 67 belterületi szakaszt tettek rendbe, valamint valamennyi, szilárd burkolattal nem rendelkező utcára megrendelték vagy a kiviteli vagy az engedélyes terveket. A városi közgyűlés elé került anyag szerint Békéscsabán most összesen 119 utca nem rendelkezik szilárd burkolattal: 82 utcára rendelkeznek engedélyezett kiviteli tervekkel – azaz a kivitelezés a közbeszerzési eljárás után azonnal rajtolhatna –, 37 utcára pedig elkészültek az engedélyezési tervek.

– Az önkormányzat most kezdeményezi, hogy a Modern Városok Program keretében mintegy 5,5 milliárd forint értékben valósítsanak meg útépítési munkálatokat Békéscsabán – ismertette sajtótájékoztatókon Szarvas Péter polgármester, valamint a Fidesz-frakció nevében Opauszki Zoltán tanácsnok. Hozzátették, egyelőre csak az igényt jelentették be, az, hogy pontosan hol valósítanák meg a fejlesztést, mely utcákat érintené, később dől el, a műszaki tartalom és az, hogy a beruházás ténylegesen mennyibe kerülhet, újból a békéscsabai közgyűlés elé kerül majd.

Elsőként azokban az utcákban aszfaltoznának, amelyekre a város rendelkezik kiviteli tervekkel /Illusztráció: MW/

„Nap mint nap tapasztalható, hogy a békéscsabaiak fejlesztési igényként elsősorban az út- és járdahálózat fejlesztését határozzák meg. Az önkormányzat folyamatosan regisztrálta az igényeket, ám a város pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé azt, hogy önerőből, saját pénzből valósítsák meg a beruházásokat” – olvasható a képviselő-testület számára készült előterjesztésben.

Most a felmerülő fejlesztési és kommunális igények ütemezett megvalósítását javasolták. Ezért ezúttal a tervekkel rendelkező útszakaszokra igényelne a város a Modern Városok Program keretében forrást. Ha megvan a pénz, akkor ezen utcák esetében a kivitelezési munkákat a lehető leghamarabb el tudnák kezdeni – akár ebben az évben –, mivel minden engedéllyel, tervvel rendelkeznek. Hangsúlyozták ugyanakkor azt is: egyes utcák esetében a munkák megkezdése előtt a területrendezési feladatokat is végre kell hajtani, ezekre is szükséges pénzt fordítani.

A közgyűlésen szóba került az is: nemcsak útépítésre és -felújításra, hanem parkolók és járdák felújítására is szükség lenne, és lényeges lenne, hogy ne csak a mostani földes utcákat érintse a beruházás, hanem a belvárost is. Kérdésként felmerült az is: minek a terhére valósulhatna meg a fejlesztés a Modern Városok Program részeként. Szarvas Péter polgármester elmondta: pontosan még nem látni, hogy honnan lehetne átcsoportosítani forrásokat, de főleg az élelmiszeripari beruházások akadtak meg, pedig lett volna azokra pénz, illetve várhatóan a repülőtér fejlesztésére is az előzetesen tervezettnél kevesebbet költenek.

A lakosság is beszállhat

Hogy egy-egy útépítést vagy közműfejlesztést megvalósítsanak, egy helyi rendelet értelmében az érintett lakosok létrehozhatnak társulásokat. És ha összegyűjtenek elég pénzt, akkor a város melléteszi a további szükséges forrást, így pedig elindulhatnak a munkálatok.

Az Epres utcában szennyvízvezeték-építés kapcsán alakult társulás, és az érintettek összegyűjtöttek több mint 3 millió forintot. A képviselő-testület vállalta, hogy a további szükséges 9,5 millió forintot fedezi az önkormányzat, így megvalósulhat ez a fejlesztés – ismertette sajtótájékoztatón Szarvas Péter polgármester.

A Béri Balogh Ádám utcában utat építenének, az érintettek össze is gyűjtöttek 20 millió forintot. A városnak több mint 60 millió forintot kellene biztosítania. Erről egyelőre nem döntött a városi közgyűlés – majd a költségvetés tárgyalásakor fog –, mivel lehet, hogy az utca is szerepel majd a Modern Városok Programban megvalósuló beruházási listán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában