Képviselői hely

2020.01.12. 15:32

Orosházán időközi választás zajlik

Az év első időközi választásai ezekben az órákban zajlanak több megyében, több településen. Van, ahol polgármestert, máshol – Békés megyében Orosházán – pedig helyi önkormányzati képviselőt választanak.

Cs. I.

A szerző felvételei

Orosházán az októberi önkormányzati választáson, az 1. számú választókerületben szavazategyenlőség alakult ki, ezért kell a választóknak vasárnap ismét az urnákhoz járulniuk.

Ködös, nyirkos reggelre ébredt a város, ez a kellemetlen időjárási körülmény rányomja a bélyegét az egész napra.

A szerző felvétele

Négy szavazókörben 19 óráig várják a választókat. A Vörösmarty utcai iskola épületében 10 órakor jártunk, oda, akkor folyamatosan érkeztek a szavazók. A Kettőssánc téren és a Bajcsy utca két szavazókörébe is elmehetnek a névjegyzékben szereplők, hogy kinyilvánítsák: a képviselőjelöltek közül kit szeretnének látni a képviselő-testületben. Ezen szándékát vasárnap 11 óráig a szavazásra jogosultak 11,5 százaléka jelezte.

Három név szerepel a szavazólapokon:

Tóth Zoltánné Fidesz-KDNP,

Ujj György Imre Magyar Munkáspárt,

Raffai János Közösen Orosháza Városáért! – JOBBIK – DK – Momentum – Mindenki Magyarországa.

Frissítve

A 4 szavazókörben összesen 2 ezer 264 szavazó adhatja le voksát vasárnap 19 óráig. A 17 órás adatok szerint eddig a választók 27,29 százaléka élt ezzel a lehetőséggel, pontosan 618 orosházi állampolgár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában