Közönségkedvenc lehet az Egri csillagok musical

Az egyik legismertebb történelmi regényt nem lehetett könnyű feladat színpadra álmodni, hiszen nem kevés nézői elvárásnak kellett megfelelni. Katkó Ferenc rendezőként a könyv hangulatát próbálta visszaadni, amiben segítségére voltak a színészek, az élő zene és a tánc. Utóbbi kifejezőerejének köszönhetően pár török táncos olykor pusztító tömegként hódította meg a színpadot. És bár volt olyan néző, aki hiányolta a fegyvereket a csatajeleneteknél, számomra a küzdelmet a mozdulatok éppúgy visszaadták: szinte érezni lehetett a végtelennek tűnő összeütközéseket, a sebesültek kínzó fájdalmát.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az egri ostrom előtt még számos kalandon mentek keresztül főhőseink.

Izgalommal vártam a gyermekszínészeket, akik a többfordulós szereplőválogatás és a hosszú próbákat követően jutottak el a színpadig. Nem kellett sokáig várnom, hiszen már az első jelenetben feltűntek a fiatalok. Az ifjú Bornemissza Gergelyt alakító Szabó Hunor meglepő magabiztossággal mozgott a tapasztalt színészek között, és a kis Vicuskát játszó Varóczy Lillának is támaszt tudott nyújtani a közös jeleneteknél, aki hamar átlendült a kezdeti félelmén, és a hangja is egyre biztosabbá vált.

(Egyébként váltott szereposztásban játszanak a tehetséges fiatalok, így Bornemissza Gergőt Laczkó Patrik, Szabó Hunor és Szűcs Benkő alakítja az elkövetkező előadásokon, míg Vicuska szerepében Albrecht Jázmint, Szabó Lucát és Váróczy Lillát láthatja majd a közönség.)

A másik nagy várakozás a díszlet volt számomra, főként az, hogy mennyire fognak hiányozni az Egyed Zoltán által tervezett ledfalak mellől a valódi díszletelemek. Többször beszélgettem a tervekről a rendezővel, akinek nem titkolt szándéka volt egy többdimenziós tér kialakítása, a modern technika segítségével. A végeredmény pedig kifejezetten jó lett. Bár az én szememnek szükség volt pár percre, hogy hozzászokjon a hatalmas, egymás mögé vetített képekhez és az enyhe villódzáshoz, de mikor sikerült túllendülnöm ezen, akkor már élveztem ezt a nem mindennapi vizuális élményt. Sőt, Jumurdzsák és Szolimán Szultán jeleneteinél nem is tudtam volna más hátteret elképzelni, hiszen együtt élt, mozgott a díszlet a szereplőkkel.

Mindehhez sokat tettek hozzá a zenészek és a táncosok, a Mlinár testvérek színpadi jelenléte pedig igazán kifejezőre sikerült. Péter ráadásul koreográfusként is erősítette a csapatot.

Emlékszem mikor gyermekként olvastam a regényt, Vica és Gergő szerelme felett – talán koromból adódóan – elsiklottam. A musicalben viszont egy fontos történeti szál kettőjük kapcsolata: végig követhetjük, miként csap át a gyermeki szeretet, őszinte szerelembe, amit nem győzhet le sem idő, sem pedig az apai szigor. Az a jelenet pedig, mikor Vica édesanyja szembe megy férje döntésével, és titokban útjára engedi lányát Gergővel, könnycseppet csalt a szemembe, amihez nagyban hozzájárult a Cecey Évát alakító, Nádra Kitti angyali hangja.

Az kétségtelen, hogy a színészek nagy része megbirkózott a nehéz szerepekkel, sőt olyan alakításokat is láthattunk, melyekre sokáig emlékezhetünk, viszont egy-két dalnál még érezhető volt, hogy bemutatón vagyunk, de pár előadás után bizonyára minden hang a helyére kerül majd. Mindenesetre a ruhatárnál elcsípett megjegyzések is megerősítették bennem, hogy nem csak nekem tetszett az előadás, a csabai produkció bátran ajánlható színházszeretőknek, és azoknak is, akik csak ritkán, kivételes alkalmakkor ülnek be egy teátrumba.

Kapcsolódó cikkünk:

Igazi leporellóként tárul elénk Gárdonyi Géza történelmi műve