Megszöknek

2020.01.31. 19:49

Járókelőket támadtak meg kutyák Jaminában

Kerékpározás közben harapott meg egy eb a minap egy nőt Békéscsabán, Jaminában. Három kutya szökik meg rendszeresen egy házból és támadja meg a járókelőket. Csütörtökön az érintett tulajdonos önként átadta a kutyáit az állatvédőknek.

V. E.

Illusztráció: Shutterstock

Kovács Erika békéscsabai egyesületvezető, kutyakiképző és -tenyésztő egy, a napokban történt jaminai kutyatámadásról számolt be hírportálunknak. Megtudtuk, ő maga is a sértettek között volt, kerékpározás közben harapta meg lábát egy eb. Tudomása szerint három kutya szökik rendszerint utcára egy lakóházból és támadják meg a járókelőket. Egy nőnek olyan komoly sérülést okoztak, ami miatt műteni kellett, de rajta kívül még legalább négy sértettről tud. Kiemelte, a történetben szerinte nem az állatok a hibásak, hiszen csak ösztönösen próbálják védeni a területet, amit sajátjuknak éreznek. Gazdájuknak viszont jobban el kellene zárnia őket.

Illusztráció: Shutterstock

A rendőrségtől megtudtuk, a fent megjelölt helyszínről három esetben érkezett bejelentés. Először január 3-án 11 óra körül egy kerékpáros nőt harapott meg egy kutya. Ezután január 27-én 8 óra 45 perc körül, majd nem sokkal később 9 óra és 10 óra között történt hasonló eset. A bejelentések szerint két kutya támadott meg kerékpárral közlekedő nőket, akik elestek, megsérültek. Értesítették a gyepmestert, aki azóta befogta a kutyákat. Emellett a rendőrség az állatok gazdája ellen a korábbi ügyben veszélyeztetés kutyával, az utóbbi esetekkel kapcsolatban pedig közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt szabálysértési feljelentést tett, valamint az önkormányzat jegyzőjének intézkedését is kérte.

Dr. Bacsa Vendel jegyző elmondta, a kutyatámadásokat a rendőrség jelezte, majd csütörtökön az érintett tulajdonos önként átadta a kutyáit – egy kivételével – a gyepmesteri telepet üzemeltető csabai állatvédő egyesületnek. Hozzátette, hatósági eljárás keretében minden ilyen esetben kötelezik az ebtartót arra, hogy megfelelő elkerítéssel akadályozza meg az eb felügyelet nélküli közterületre jutását.

A Békés Megyei Kormányhivataltól megtudtuk, egyetlen esetben, egy békéscsabai lakos jelentette január 30-án náluk, hogy az előző napon, a Franklin utcában egy lakóház udvaráról kiszabadult eb rátámadt, és a csizmáját bokatájékon megharapta. A biciklivel közlekedő személy nem sérült meg, így orvosi ellátást sem igényelt, és rendőrségi feljelentést sem tett. A kutyák elhelyezéséről – a tulajdonos beleegyezésével – átmenetileg a Békéscsabai Városi Állatvédők Közhasznú Egyesület gondoskodott. A bejelentés alapján a kormányhivatal a szükséges eljárást elindította. Folyamatban lévő ügyről azonban – az eljárás jelen szakaszában – nem áll módjukban bővebb felvilágosítással szolgálni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában