Turizmus

2020.01.26. 06:55

Ismét a top tízben: Gyula az egyik legnépszerűbb célpont

A Szállás.hu honlap adatai alapján Gyula tavaly is a tíz legnépszerűbb belföldi úti cél egyike volt.

P. G.

Az évente megrendezett Gyulai Végvári Napok is sokakat vonz a településre /Fotó: Imre György/

Fotó: Imre György

Az egész éves összevetésben a fürdőváros a nyolcadik, az utolsó negyed évben a hatodik helyen végzett. Tavaly egyébként Siófok lett az első, a második Hajdúszoboszló és a harmadik Budapest előtt.

Dr. Görgényi Ernő polgármester hírportálunknak elmondta, abban, hogy a város folyamatosan a legnépszerűbb hazai úti célok között szerepel, az elmúlt évek fejlesztéseinek, a marketingmunkának, a turisztikai szektorral való együttműködésnek egyaránt fontos szerepe van.

Az évente megrendezett Gyulai Végvári Napok is sokakat vonz a településre /Fotó: Imre György/

A polgármester az elmúlt évek eredményeivel kapcsolatban a teljesség igénye nélkül kiemelte az AquaPalota, a családi élményfürdő építését, az Almásy-kastély felújítását, illetve a Göndöcs-kert rehabilitációját. A fejlesztések tavaly a Szent Miklós Park rekonstrukciójával folytatódtak. Elkezdődött az Almásy-kastély kiskastély-szárnyának rekonstrukciója, és elkészült a Gyula–Városerdő kerékpárút, illetve a város pályázatot nyert az Erkel tér felújítására. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2,5 milliárd forintot biztosít a Gyulai Várfürdő további fejlesztésére.

– Az elmúlt évtizedben nemcsak az önkormányzat valósított meg turisztikai célú beruházásokat, hanem a magánszféra is. Szinte valamennyi gyulai szálloda megújult, fejlesztette szolgáltatásait – ecsetelte dr. Görgényi Ernő. – Eközben jó együttműködés alakult ki az önkormányzat és a turisztikai szektor szereplői között. Tíz év alatt duplájára nőtt a városban évente eltöltött vendégéjszakák száma, az idegenforgalmi adóbevétel pedig 2010-ben 56 millió forint volt, míg tavaly már 185 millió forint. Az eredményekhez szakmai elismerések is társultak. Tavaly az Almásy-kastély az Európai Kastélyszállodák Szövetségétől elnyerte az Örökség és Élmény Díjat. A Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, Komoróczki Aliz a legrangosabb turisztikai szakmai elismerésben részesült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában