Békés megye

2020.01.14. 06:55

Fával és szénnel is segítik a rászorulókat

A hideg, az éjszakánként egyre erősebben jelentkező fagyok beköszöntével párhuzamosan számos megyei településen fordítanak még az átlagosnál is nagyobb figyelmet a nehéz helyzetben élőkre. Fával, szénnel és egyéb támogatásokkal is igyekeznek segíteni.

Papp Gábor

Köröstarcsán hamarosan kiosztják a barnaszenet

Fotó: Imre Gyorgy

Békésen a szociális szolgáltató központ a saját szakemberei munkája mellett együttműködik a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a lakossággal is. Amint bejelentés érkezik hozzájuk arról, hogy valahol nem füstöl a kémény, nem látnak mozgást, vagy a lakó nehéz helyzetbe került, azonnal igyekeznek tenni értük. Lehet igényelni átmeneti segélyt, illetve lakásfenntartási támogatást, utóbbit a téli időszakban elsősorban a gázszámlánál veszik igénybe az érintettek. Paplannal, matraccal és hálózsákkal ugyancsak tudnak segíteni. A városban egyébként a civil szervezetek is nagyon aktívak a karitatív területen.

Gyarmati Sándor, a békési polgárőrség elnöke hírportálunknak elmondta, ebben a fűtési szezonban szerencsére még komolyabb beavatkozásra nem volt szükség a részükről.

Köröstarcsán hamarosan kiosztják a barnaszenet

– Egy alkalommal kértek tőlünk segítséget a hivatalos szervek, mert olyan jelzést kaptak, hogy a háztulajdonos nem mutatkozik – idézte fel az esetet. – Az illető valóban nem nyitott ajtót, aminek prózai okai volt, az ismerőseivel bent italozott. Gyarmati Sándor kiemelte, lassan ugyan, de érződik a mentalitás átalakulása.

– Korábban a nehéz helyzetben élők egy komolyabb részére jellemző volt, hogy akkor kezdtek tüzelő után kapkodni, amikor beálltak a nagy hidegek. Mostanra ez változott, többen felkészülnek a télre – húzta alá. Az elmúlt fűtési szezonokban a polgárőrség, illetve maga Gyarmati Sándor is több alkalommal segített a saját tüzelőjéből.

– Nagyon érdekes, hogy akadt olyan teljesen jó egészségi állapotnak örvendő férfi, akinek ez sem volt elég, még azt is elvárta, hogy felaprítsuk a fát és be is gyújtsunk – fogalmazott.

– Időseknél, nehezen mozgó embereknél ezt megtesszük, de azt a kérést akkor túlzásnak éreztük. Érdekes adalék, hogy az adventi programokon a polgárőrök kolbászt is sütöttek, a kolbászzsírból pedig szintén vittek rászorulóknak. A többség jól fogadta, de akadt olyan, aki hiányolta, hogy miért nem „szervíroztak” rögtön kenyeret is. Persze nem ez a jellemző, de nem is egy alkalommal fordul elő ilyesmi. – Természetesen ettől függetlenül ugyanúgy figyelünk a külterületekre, a korábbi zártkertekre, a nehéz helyzetben élőkre, mint eddig.

Fotók: Imre György

Hegedűs Roland, Hunya polgármestere hírportálunknak elmondta, 2016 óta immáron negyedik alkalommal pályáztak sikeresen barnakőszénre. Ebben az évben 152 mázsa tüzelő beszerzésére nyílt lehetőségük, amivel a községben élő rászorulókat segítik. Az önkormányzat rendelkezik némi tüzelőfával is, ami kiszáradt, elkorhadt, kényszerből kivágott fákból tevődik össze. Ebből egyedi igénylés alapján olyanokat támogatnak, akik átlépik a szén igényléséhez szükséges jövedelemhatárt, illetve, akik váratlanul nehéz helyzetbe kerülnek.

Tarcsán is kiemelten figyelnek

Természetesen a nagy hidegek még erősebb figyelemre ösztönöznek bennünket – nyilatkozta hírportálunknak Lipcsei Zoltán. Köröstarcsa polgármestere elmondta, éppen hétfőn összesítették a lakossági igényeket arra a 450 mázsa barnakőszénre, amelyet pályázati támogatással szereztek be. Egy-egy család átlagosan hat mázsát kaphat majd a tüzelőből, amelynek kiosztása várhatóan hamarosan meg is kezdődik majd.

A községben is él a lakásfenntartási támogatás, amivel a fa vásárlásához, illetve a gázdíjak fizetéséhez adnak segítséget. Ha valaki nehéz helyzetbe kerül, a családsegítőn keresztül kérelmet adhat be, és egyedi támogatást is igényelhet. Kétszer fát is tudnak adni a rászorulóknak egy-egy téli időszakban. Havaria helyzetben ugyancsak segítséget ad az önkormányzat.

– A helyi szociális szakemberek, a szociális gondozók és ápolók, illetve a helyben működő misszió ugyancsak tartja a kapcsolatot az idősekkel. Ha bármi gond van, azonnal képesek lépni, hogy ne legyen nagyobb baj – hangsúlyozta Lipcsei Zoltán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában