adomány

2019.12.11. 18:46

Tévéket kapott a gyulai gyermekosztály

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve Fekete Péter kulturális államtitkár segítségével három, összesen 200 ezer forint értékű televíziót adott át a békési Ausztráliai és Békési Polgárok Egyesülete elnöke, Juhász Zoltán szerda délután a Békés Megyei Központi Kórház (BMKK) gyulai gyermekosztályának. Mint elmondta, bíznak benne, hogy a gyerekek bent tartózkodását talán kellemesebbé teszik a készülékek.

P. G.

Vámos Zoltán, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ tanára, Békés alpolgármestere a Fővárosi Nagycirkuszba szóló, tíz családi belépőjegyet is vitt ajándékba Fekete Péter jóvoltából.

Juhász Zoltán, dr. Kövesdi József, Vámos Zoltán és dr. Becsei László /Fotó: Kiss Zoltán/

– A kultúráért felelős államtitkár kezdeményezésére elindult a Lázár Ervin Program, amelynek célja, hogy minden általános iskolás korú gyermek jusson el színházba és cirkuszba – tette hozzá.

Dr. Becsei László, a BMKK főigazgató-főorvosa emlékeztetett arra, hogy az egyesület már több alkalommal segítette az osztályt. Dr. Kövesdi József osztályvezető főorvos kiemelte: a televíziók a fertőző osztályukra kerülnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában