ünnep

2019.12.25. 14:00

Karácsonykor álljunk meg, és figyeljünk oda egymásra!

A karácsony, Jézus születésének napja, az egyik legnagyobb keresztény ünnep. Mit jelent ez ma, hogyan élik ezt meg napjainkban az emberek? Erről beszélgettünk Kutyej Pállal, a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség lelkészével.

Busi Ottó

Fotó: Lehoczky Péter

– Mire vágynak manapság az emberek karácsonykor?

– Ilyenkor bennünk van a vágyakozás a békességre, a feltöltekezésre, az elcsendesülésre, és jó esetben a játékra, a beszélgetésekre. Még akkor is, ha egy kissé felfokozott állapotból jutunk el a karácsonyhoz, hiszen ilyenkor már türelmetlenebbek az emberek, dudálnak az autók, tele vannak a boltok, a háziasszonyok sütnek-főznek. Ám amikor a karácsonyi vacsoránál leülnek, azt mondják, hogy mindez megérte, mert végre együtt a család. Alapvetően erről, az együttlétről kellene szólnia a karácsonynak, és úgy gondolom sokan vágyakoznak erre.

– És valóban erről szól a szeretet ünnepe?

– A karácsony, Krisztus születésnapja, megérkezése ebbe a világba, vagyis az Isten szeretetének ünnepe, nem pedig az egymáshoz való szeretetünk ünnepe. Ez utóbbiról ugyanis szerintem nemcsak a karácsony napja, hanem az év egésze kellene, hogy szóljon. Az ember minden egyes napja a szeretet ünnepe kellene, hogy legyen. Úgy érzem, ma már ott tartunk, hogy talán újra el kellene magyarázni a világnak, a benne élőknek, hogy mégis mi az a karácsony. Mi az, ami fontos, mi az, amit ünneplünk ilyenkor. Mert, miről is szól ma a karácsony? Én úgy látom, hogy mostanság az emberek többségénél a karácsony egyet jelent a küzdelemmel, – akár erőn felül is, – azért, hogy, arra az év egy, vagy két napjára el tudják mondani: igen, én mindent megtettem a szeretet jegyében, egy másik ember, vagy az Istenem felé, azzal, hogy most kiszolgáltam őt.

Kutyej Pál: áldott, vagy boldog karácsonnyal köszöntsük egymást az ünnepek alatt /Fotó: Lehoczky Péter/

– A családi együttlétet háttérbe szorította az ajándékozás?

– Ma már szinte az a szeretet mértéke, hogy ki milyen ajándékot vásárolt a másiknak karácsonyra. És ha ez megvan, – aminek lehetőleg minél nagyobbnak, minél drágábbnak kell lennie – akkor sokan úgy gondolják, teljesítettem a küldetésem, kiszolgáltam azt, és akiket kellett, bebizonyítottam a szeretetemet. Szoktam mondani, hogy a plázák az újkori templomok, melyek tele vannak hívőkkel. Éppen most hallgattam a híreket, amiben elhangzott, hogy a várakozások szerint az idei karácsony lesz minden idők legnagyobb költekezési időszaka, most fog a legtöbb pénz az emberek zsebéből a kereskedők felé mozogni. Ilyen szempontból akár mondhatjuk is, hogy tényleg megünnepeljük a karácsonyt, de az ünnep alapvetően nem arról szól, hogy drága holmikkal halmozzuk el a szeretteinket. De azt mondom, még ez is rendben van, ha így a családok összejönnek. A lényeg, hogy ne csak a tárgyakról, az ajándékozásról szóljon az ünnep, hanem arról, hogy a családtagok megálljanak, együtt legyenek, figyeljenek a másikra, és hogy meg tudjanak köszönni dolgokat egymásnak. Ezeket kellene valahogy az emberekben tudatosítani újra és újra.

– Hogyan, miként lehetne ezt elérni?

– Én mindig figyelek arra, ami ugyan nem az én eredeti tanításom, de átvettem: ha meghallom, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket, akkor mindig azt mondom hangosan, hogy kellemes a lábvíz, a karácsony áldott, vagy boldog. Közel negyed évszázada vagyok Békéscsabán lelkész, azóta hangoztatom ezt a hétköznapokon, az iskolákban vagy éppen a vadászatokon. Ma pedig már azt veszem észre a környezetemben, hogy egyre többeknél áldott a karácsony. Ez egy példa, amivel arra akartam utalni, hogy mondani, tanítani kell az embereknek, hogy miről szól valójában egy-egy alkalom, és bízni benne, hogy az megmarad bennük. Azt hiszem nekünk ez a feladatunk, a többit pedig úgy vélem elvégzi a jó Isten, aki egyébként már mindenét odaadta nekünk… Pont ennek az ünnepére készülünk, úgyhogy Istentől gazdagon megáldott karácsonyt, és boldog új esztendőt kívánok mindenkinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában