Békéscsaba

2019.12.30. 20:14

Geo Szilvesztert tartottak a turisztikai főpályaudvaron

Ismét megrendezték a Geo Szilvesztert a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron hétfőn délelőtt.

P. G.

Illusztráció: Shutterstock

Sós Imre, a létesítményt működtető Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület elnöke hírportálunknak elmondta, a programot immáron második alkalommal hívták életre Csatári György Békés megye és környéke geocaching koordinátorának kezdeményezésére. A rendezvényre az ország több tájáról, például Pécsről, Szegedről és Budapestről is érkeztek érdeklődők. A turisztikai főpályaudvaron egyébként szintén található egy geoláda, ami még stílszerűbbé tette a helyszín-választást. Az országban Kaposváron, Debrecenben és a fővárosban szerveztek hasonló rendezvényt hétfőn.

Sós Imre elmondta, a geocaching szabadidős tevékenység és játék egyben, mely a kincskeresés ősi szenvedélyére alapozva egyesíti a modern technikát, a GPS-t és az internetet a természetjárással, a turizmussal, valamint az ismeretterjesztéssel. Mint kiemelte, Békés megyében is található több célpont, amely a helyi nevezetességeket, különleges, rejtett értékeket hivatott népszerűsíteni.

Illusztráció: Shutterstock

A geocaching 2000. május 3-án indult, ekkor rejtette el Dave Ulmer az első ládát az Amerikai Egyesült Államokban. Maga a játék mintegy 150 éves múltra tekint vissza, igaz ekkor még csak a földrajzilag nevezetes pontokról szóló írásbeli közlésekre hagyatkoztak a játékosok. A geocaching ettől az alapjátéktól a GPS-eszköz intenzív használatában különbözik, ugyanis az elrejtett ládát a nyilvánosságra hozott földrajzi koordinátái alapján GPS-eszközzel lehet a legkönnyebben megközelíteni. A GPS-eszköz azonban nem feltétlenül szükséges a játékhoz, hagyományos térképpel is lehet eredményesen játszani.

Érdemes megemlíteni, hogy a GPS-eszköz használata egyúttal nem jelenti a láda automatikus és könnyű megtalálását, mivel egyrészt a szabadidős GPS-készülékek helymeghatározási pontossága 10 méter nagyságrendű, másrészt a láda elhelyezője és a további játékosok igyekszenek a ládát elrejteni. A turisztikai főpályaudvaron is van egy csavar a történetében, de erről nem szeretnénk bővebbet elárulni, és megfosztani a megismerés örömétől a játékosokat.

A játékot ma már a világ számos országában művelik. Magyarországon 2001. június 24-én helyezték el az első ládát; számuk 2017 augusztusában elérte a 4300-at.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában