Békéscsaba

2019.12.17. 14:03

A karácsonyfák színe, illata és mérete is számít a vásárlásnál

A vágott lucfenyőt vásárolják idén is a legtöbben megyénkben. Sokan szemeznek a magas, széles fenyőkkel, aztán rájönnek, hogy nem fér be a fa a lakásba, vagy túl nagy helyet foglal el. Van, akinek a legfontosabb az illat, másnak az, hogy kevésbé hulljon a növény levele, de számít a forma, a szín is.

Nyemcsok László

Fotó: Imre Gyorgy

A megyeszékhelyi Stark Adolf Kertbarát Kör elnöke, Hankó János elmondta, minden fenyőben közös, hogy mire a vásárlóhoz ér, minimum 6-7 éves. Sok munkát kell elvégezni addig, míg a fák a piacokra kerülnek.

– Egyre többen a természetvédelemre hivatkozva nem vásárolnak örökzöldet, illetve műfenyőt vesznek. A műanyaggal szemben a fenyő élő növény, szerves anyag. Kivágva is hasznot hoz, hiszen hetekig kellemes illatot, meghitt hangulatot biztosít az otthonokban. Ha elégetik, meleget ad vagy komposztálva humuszt képez – ecsetelte Hankó János. – Aki pedig teheti, a gyökeres fát az ünnepek után kiülteti. A hagyományos karácsonyfa a lucfenyő, ez kellemes illatú, de ennek a levelei hullanak leginkább. Ezt a legkönnyebb díszíteni, mivel viszonylag puha a levélzete.

Kiss István egy fenyő behálózását végzi a csabai piacon, így jobban elfér az örökzöld az autóban is /Fotó: Imre György/

Hankó János kiemelte, sokan szeretik az ezüstfenyőt, mert szép a színe, bár az illata nem annyira intenzív, mint a lucfenyőé. A tűlevelei keményebbek, de kevésbé hullanak. Nagyon felkapott lett a kaukázusi jegenyefenyő (Nordmann-fenyő). Ezt tévesen normann vagy normand fenyőnek is hívják, pedig Normandiához semmi köze. A megoldás sokkal egyszerűbb, ez a tűlevelű örökzöld Alexander von Nordmann finn zoológus után kapta a nevét.

A csabai piacon Horváth Károlyné elmondta, örömteli, hogy kisebb fákat is árulnak. Nyugdíjasként az unokák kedvéért díszít fenyőt, de nem túl nagyot. Neki is felhívták a figyelmét arra, a karácsonyfát ne a legmelegebb helyen állítsa fel, mert ott a vágott fenyő hamarabb kiszárad, és a tövesnek sem tesz jót a meleg. Hankó János hozzátette, az ünnepek után a töves fenyőket minél hamarabb ültessük ki – lehetőleg fagymentes napon –, és jól öntözzük be.

A csabai piacon Kiss István őstermelő megerősítette, a másfél-kétméteres lucfenyők a legkeresettebbek, ezek a legolcsóbbak is, az ezüst- és Nordmann-fenyők drágábbak. A vödrös fák is népszerűek, többe kerülnek, akiknek viszont lehetőségük van a kiültetésre, inkább ezt választják. Kiss István hangsúlyozta, sokan kocsival érkeznek, és a csomagtartóba is befér a fa, ha behálózzák, ezt 200 forintért elvégzik számukra.

Hankó János szólt arról, egy műfenyő nagyjából háromszor annyi üvegházhatású gázt „bocsát ki”, mint az élő karácsonyfa. Amit örömtelinek tart, nálunk még tömegesen nem terjedt el a műanyagból készült fa, a legtöbb otthonban valódi örökzöldek alá kerülnek az ajándékok. Hozzátette, a karácsonyfa kiválasztása az illat szempontjából sem elhanyagolható. Egy kutatás szerint a fenyőerdők illata csökkenti a depressziót. Míg a természetes környezet nyugtató hatású, addig a mesterséges növeli a stresszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában