Telefonos alkalmazás

2019.11.26. 18:32

Okosváros rendszert vezetnek be Békésen

A decemberi próbaüzem után várhatóan januárban elindul a lakossági közterületi észrevételek és panaszok hatékony kezelését, valamint az azokról visszajelzést biztosító Okosváros rendszer Békésen – közölte a hivatalos aláírást megelőző keddi sajtótájékoztatón Kálmán Tibor polgármester.

P. G.

Az okostelefonos alkalmazáson alapuló lehetőség segítségével egyebek mellett kátyúkról, hiányzó közlekedési táblákról, kidőlt villanyoszlopról, közlekedést veszélyeztető növényekről is jelzéssel élhetnek a település lakói.

Kálmán Tibor elmondta, a 21. század elvárásai és a helyi polgárok visszajelzései is arra ösztönözték őket, hogy erősítsék a kapcsolattartást a lakossággal.

Ujvári János és Kálmán Tibor a szerződés aláírása után /Fotó: Kiss Zoltán/

– Egy mobilapplikáció segítségével működő jól használható rendszeren keresztül bárki jelzéseket tehet a közterületeken előforduló hibákról. Az érintettek visszajelzést is kapnak a megoldásról – hangsúlyozta a polgármester. – Természetesen a hagyományos bejelentési módok is megmaradnak.

Ujvári János, a Helpynet Kft. tanácsadója elmondta, több budapesti kerülettel és vidéki településsel vannak már szerződéses partneri viszonyban. A szakember kiemelte, az Okosváros rendszer alapját egy okoseszközökre épülő alkalmazás és felület alkotja. Ezen a felületen működik egy fényképezési lehetőségekkel, GPS-koordinátákkal ellátott lakossági panaszkezelő rendszer, amelyen a helyi polgárok meghatározott bejelentés-típusokból választhatnak és juttathatják el észrevételeiket az illetékeseknek.

Az információk azokhoz a szervezeti egységekhez jutnak el, amelyeknek feladata lesz megoldani a kérdést – legyen szó önkormányzati részlegről, külsős együttműködő partnerről vagy akár közmű szolgáltatóról. Az alkalmazás visszajelzést is küld a bejelentőnek a probléma állásáról, megoldásáról.

Az önkormányzat munkatársai ugyancsak az okostelefonos platformon keresztül rögzíthetik a közterületi észrevételeket akár gyalog, akár autóval haladnak a településen. Ugyanúgy mint a lakossági bejelentés esetén az alkalmazás rögzíti a GPS-koordinátákat és fotózási lehetőséget is biztosít. Az Okosváros emellett egyfajta idősek jelzőrendszerének szerepét is betöltheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában