Galériával

2019.10.09. 17:00

Tejfeldolgozó üzemet avattak Örménykúton

Tejfeldolgozó üzemet avattak szerdán délelőtt Örménykúton. A mintegy 70 éves múlttal rendelkező Szarvasi Agrár Zrt. 944 millió forintból építette fel üzemét, melyhez 442 milliót a kormány vidékfejlesztési programjának két pályázatán nyert el.

Balázs Anett

Szitó Imre a Szarvasi Agrár Zrt. vezérigazgatója elmondta, 2015-ben merült fel az üzem építésének gondolata, 2017-ben nyerték a pályázati forrást és 2018-an kezdték meg az építkezést.

Az egy év alatt felépült üzemben saját termelésű tejből, olasz recept alapján, magyar ízvilágú érlelt sajtokat gyártanak. Exportpiacra szánt, hevített, gyúrt sajtot is készítenek, amely a Közel-Keleten kedvelt, nagy tömegben eladható sajtféleséget jelent. Szeptemberben elején kezdődött meg a termelés, jelenleg kísérleti jelleggel napi 3000 liter tejből készülnek a sajtok, amelyeket – ha beindul a kereskedelem – napi akár 20 ezer literből is elő tudnak állítani.

Szitó Imre, Dankó Béla, Farkas Sándor és Darida Csaba termelési igazgató vágták át a szalagot /Fotó: Kiss Zoltán/

– Az első sajtféleségek mát az érlelőben várják további sorsukat. Az év hátralévő részében pedig megkezdjük azt a mindenre kiterjedő és nehéznek ígérkező kereskedelmi munkát, amely már a késztermék birtokában végezhető. Úgy gondoljuk, hogy termékeinknek sikeresnek kell lennie mind a magyar, mind az olasz, mind a közel-keleti piacokon. Ebben szerepet játszik a kiváló minőség és a termék GMO-mentessége – hangsúlyozta Szitó Imre.

Az átadón Farkas Sándor miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkár elmondta, az élelmiszeriparban a hazai tejfeldolgozó ágazat 294 milliárd forint termelési értéket, ezzel együtt 11 százalékos arányt képvisel. A Szarvasi Agrár Zrt. fejlesztését példaértékűnek nevezte az agrárium szereplői számára.

– Kellő megfontoltsággal, magas szakértelemmel és valódi vállalkozói szellemmel alkották meg az új tejfeldolgozó üzemüket. Az élelmiszer-beruházási ipar közel 10 százaléka a tejiparhoz kapcsolódik. A támogatások nélkül nem lenne nyereséges ez az ágazat, ezért a jövedelmezőség szempontjából fontos szerepe van a hazai és uniós forrásoknak. 2018-ban a tejtermelők közvetlenül mintegy 50 milliárd forint agrártámogatásban részesültek – fogalmazott Farkas Sándor. Hozzátette, a kormány stratégiai célja az élelmiszeripar fejlesztése.

A termékek kiskereskedelmi hazai piaci megjelenése az év végén, jövő év elején várható. A tejfeldolgozó üzem működéséhez, az eddigi munkavállalók mellé további hat főt vettek fel, így összesen mintegy kilencven embernek ad munkát a társaság, amely további hat dolgozót tervez még felvenni a közeljövőben.

Ezek is érdekelhetik