Békéscsaba

2019.10.17. 14:15

Nyolcmillió forintra pályázhatnak a civil szervezetek

A Budapest Bank a városi önkormányzattal karöltve tizedik alkalommal hirdet pályázatot olyan közcélú, közérdekű tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására, amelyek Békéscsabához és közvetlen agglomerációjához (Gerlához, Mezőmegyerhez és Fényeshez) kötődnek. 

Idén egyrészt a környezeti fenntarthatóságot szolgáló helyi kezdeményezésekkel, másrészt a vállalkozóvá válást vagy a vállalkozás fejlesztését segítő programokkal lehet pályázni. Utóbbira az egész országból jelentkezhetnek nonprofit szervezetek. Azzal a kitétellel, hogy a pályázati anyag olyan tevékenységet tartalmazzon, amely Békéscsabán, valamint a fent említett városrészeken valósul meg. A Budapest Bank Békéscsabáért Programban a pénzintézet szorosan együttműködik az önkormányzattal, a nyolcmillió forint forrást közösen biztosítják.

Az eddig lezárult kilenc ciklus során 105 civil szervezet részesült összesen 46 millió forint vissza nem térítendő támogatásban. Az évek során a támogatott területek között szerepelt már a kultúra, hagyományőrzés, közösségépítés, esélyegyenlőség, vállalkozói ismeretek, pénzügyi kultúra, pályaválasztás, egészségfejlesztés, környezetvédelem, valamint természeti és kulturális értékmegőrzés.

Lasetzky Frigyes /Fotó: BMH/

– Számunkra kiemelten fontos, hogy aktívan hozzájáruljunk Békéscsabának és környékének folyamatos fejlődéséhez – hangsúlyozta Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank békéscsabai Bankműveleti Központjának vezetője, a bank operációs vezetője. – Mindig az lebeg a szemünk előtt, hogy minél inkább megőrizzük a város értékeit, tekintettel a munkaerőpiacra, az életminőségre, a természeti és a kulturális értékekre. Idén elhatároztuk, hogy csökkentjük ökológiai lábnyomunkat, és a környezeti fenntarthatóság az eddiginél is hangsúlyosabban jelenik meg a társadalmi felelősségvállalási tevékenységünkben.

A pályázatokat postán lehet elküldeni legkésőbb 2019. november 18. (hétfő) éjfélig. A részletekért IDE kattintson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában