önkormányzati választások 2019

2019.10.22. 08:32

Nem tud még megalakulni a szarvasi új képviselő-testület

Még nem alakulhat meg az önkormányzat Szarvason – derült ki azon a rendkívüli sajtótájékoztatón, amelyet  dr. Melis János címzetes főjegyző és dr. Kepenyes Edit, a Helyi Választási Iroda vezetője tartott a Lengyel-palotában hétfő délután.

Balázs Anett

Forrás: Newjság

Fotó: Babak Zoltan

Dr. Melis János elmondta, korábban már ismertették a szarvasiakat arról, hogy az önkormányzati választásokra vonatkozóan egy kifogás volt. Október 15-én reggel érkezett a Helyi Választási Bizottsághoz egy magánszemély jogorvoslati kérelme, melyben a Civil Törvény megsértésére hivatkozva úgy gondolja, a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete (NACSE) nem indíthatott volna polgármesterjelöltet. A beadványban kérte a polgármester-választás eredményének megsemmisítését, valamint új választás kiírását.

A kifogást pár órán belül továbbították a Megyei Választási Bizottsághoz, amely október 18-án a kérelmet korábbi jogorvoslati határidők elmulasztása miatt elutasította.

Jogorvoslatért legkésőbb október 21-én hétfőn 16 óráig lehetett fordulni a Nemzeti Választási Bizottsághoz, amely azonban érdemi vizsgálat nélkül elutasította a fellebbezést, továbbiakban a Kúriához lehet fordulni jogorvoslatért.

– A határidőket figyelembe véve ez azt jelenti, hogy hétfőtől számítva még kilenc napig nem lesz jogerős ítélet a szarvasi polgármester-választás kérdésében – ismertette dr. Melis János.

Ám van még egy csavar a történetben – tette hozzá a címzetes főjegyző, ugyanis a kompenzációs lista eredménye sem tud jogerőre emelkedni, mivel a Fidesz-KDNP által állított lista első helyén Babák Mihály foglal helyet.

Kiemelte, választójogi következménye annak, hogy a NACSE jelöltet indított akkor sem lenne, ha mindezt szabályosan tette volna.

Dr. Melis János attól tart, hogy a következő eljárások nem tesznek pontot az ügy végére, azonban úgy véli, ha valaki elolvassa a másodfokú, Megyei Választási Bizottság által hozott határozatot, akkor abból kiderül, hogy ha valakinek a NACSE működésével kapcsolatos kifogása van, nem tartja törvényszerűnek az egyesület működését, akkor az bírósághoz fordulhat egy, a mostanitól teljesen független eljárásban.

Jogerős határozat tehát legkésőbb hétfőtől számítva kilenc nap múlva várható. Ezt követően törvényi előírás alapján további öt napnak kell eltelnie az alakuló ülés megtartásáig, tehát arra ebben a hónapban már nem kerülhet sor.

Babák Mihály kérdésére válaszolva Melis János elmondta, az október 13-i választás Szarvason minden tekintetben jogszerű és törvényszerű volt, ezzel kapcsolatosan egyetlen kifogás sem érkezett. Hozzátette, eredményes és érvényes is volt a választás, azaz van megválasztott polgármestere és képviselő-testülete a városnak, a kérdés az, hogy ennek a jogerőre való emelkedése mikor következik be. Elhangzott, a nyolc egyéni képviselő a törvényi rendelkezésnek megfelelően pénteken átveheti a megbízólevelét.

A sajtótájékoztatón jelen volt Gombár Györgyné, a NACSE szóvivője, aki elmondta, miután a Helyi Választási Bizottság jelölőszervezetként bejegyezte az egyesületet, három napig lehetett fellebbezni. Ezt követően vált nyilvánossá a polgármesterjelöltük személye is, akinek a bejegyzését követően ugyancsak senki sem fellebbezett. Meggyőződése, sem a Helyi sem a Területi Választási Bizottság nem hibázott, hiszen eleget tettek a Választási Törvényben foglaltaknak.

Kifejtette, azóta több jogásszal is egyeztetett, és kiderült, az ügyben jogértelmezési vita áll fenn. Úgy látja, a kérdést bíróságnak kellene tisztáznia, különösen azért, mivel az eset országos szinten több szervezetre is kihat. Amennyiben kiderül, hogy közhasznú civil szervezetként nem indíthattak volna polgármesterjelöltet, vállalni fogják a következményeket. Ez közhasznú jogállásuk elvesztésével és anyagi hátrányokkal is járhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában