közönségszavazás

2019.09.18. 16:55

Elismerték a Gyulai Várfürdőt

Ünnepélyes keretek között adta át Az év fürdője szavazáson elért ötödik helyezésért járó oklevelet Sánta Tibor, a voksolás főszervezője Kun Miklósnak, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatójának szerdán.

P. G.

Sánta Tibor elmondta, az internetes közönségszavazás részeként minden évben három kategóriában lehet véleményt nyilvánítani. Kiemelte: a Várfürdő az elit kategóriában, az országosan elismert fürdők között hagyományosan jól szerepel. Összesen 153 ezer szavazat érkezett, amelyből mintegy 6400-at kapott a Várfürdő, ami hasonló, mint az egy éve kapott szavazatok száma.

Sánta Tibor adta át az oklevelet Kun Miklósnak. /Fotó: Lehoczky Péter/

Kun Miklós hangsúlyozta, bár nem reprezentatív rangsorról van szó, a voksolás a vendégelégedettséget és a lojalitást is tükrözi, de kifejezi azt is, hogy a fürdők egyre komolyabban veszik a versengést. Mint mondta, jövőre nagyobb marketingkampánnyal igyekeznek visszatérni ismét a dobogóra. A kategóriában a versenyt egyébként Harkány nyerte Hajdúszoboszló, Zalakaros, Sárvár és Gyula előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában