Gyula

2019.08.24. 19:44

Tíz ország polgárai követtek el jogsértést

Jelentősen csökkent a tiltott határátlépést elkövető személyek megjelenése a Gyulai Határrendészeti Kirendeltség illetékességi területén tavaly – ezt Wéber Csaba rendőr alezredes, kirendeltségvezető mondta el a fürdővárosi képviselő-testület legutóbbi hagyományos ülésén.

P. G.

20190724,Szolnok,TISPOL ellenőrzés a 4-esen,fotó: Fodor Orsolya,ÚN

Fotó: Fodor Orsolya

Mint az a határrend, a határőrizet, valamint a határforgalom alakulásáról szóló tájékoztatóból kiderült, 2018-ban tiltott határátlépést és annak kísérletét 48 esetben fedtek fel. Az elkövetők döntő többsége a schengeni külső határon tiltott határátlépést megkísérlő, illetve a tartózkodási szabályokat megsértő, úti okmány nélküli vagy lejárt úti okmánnyal rendelkező román, illetve bolgár állampolgár volt.

A jogsértéseket összesen 10 ország állampolgárai követték el az illetékességi területünkön. Miután továbbra is kiemelt kockázatot jelenthet a tiltott határátlépésnek az a módja, amelynek során a teherautókban megbújtatva próbálnak meg embereket átjuttatni, a kirendeltség munkatársai számára ezen járművek kutatása, átvizsgálása kiemelt prioritást élvez.

Különös gonddal vizsgálják át a kamionokat /Illusztráció: BMH/

Wéber Csaba szólt arról, hogy határőrizeti tevékenységük során a határ menti lakossággal jó kapcsolatot alakítottak ki. Folyamatosan kapnak bejelentéseket, jelzéseket, információkat, amelyeket feldolgoznak, ellenőriznek.

A határforgalommal kapcsolatban elmondta, a személyforgalomban tavaly 14,78 százalékos, a járműforgalom vonatkozásában 22,15 százalékos növekedés volt tapasztalható 2017-hez képest. A személyforgalom tavaly is kiemelkedő volt a júliusi–augusztusi nyári idegenforgalmi idényben, amely főként a fürdőnek, valamint a Gyula városában megrendezett nyári fesztiváloknak, programoknak volt köszönhető.

A közúti határátkelőhelyen a teherforgalomban és az autóbusz-forgalomban emelkedés, a személygépjármű- és a motorkerékpár-forgalomban csökkenés következett be. Az átléptetett tehergépjárművek száma 38,47 százalékkal, az autóbuszok száma 14 százalékkal emelkedett, míg a személygépjárművek száma 0,23 százalékkal, a motorkerékpárok száma 9,29 százaékkal csökkent. 2017-hez képest jelentősen növekedett a teherforgalom, mivel az M44-es gyorsforgalmi út építéséhez szükséges építőanyag (sóder) Romániából érkezik tehergépjárműveken.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában