Orosháza

2019.08.23. 13:50

Táncolható slágerzenékkel lepi meg a közönséget a Sirokkó

Sirokkó zenekar volt, van és lesz. Ahogy azt a 45 éves zenei formáció kapcsán Törköly József az orosházi könyvtár oldalán megírta, az 1970-es, 1980-as évek nagy sikerű zenekara a történetét mind a mai napig írja. Ez az állítás olyannyira igaz, hogy Makai Bálint „összetrombitálta” mindazokat, akik a majd öt évtized alatt zenészként az együttes tagjai voltak. Ismét színpadra lépnek. Augusztus 23-án ők pengetik a talpalávalót az orosházi főtéren.

Csete Ilona

Fotó: Feher Bela

A 2013 óta megrendezett ViharsaRock Fesztivál az elmúlt évek során jelentős átalakuláson ment át, s több hétvégés rendezvénnyé bővült. Idén is a rock- és blueszenét játszó zenekarokat hívták koncertezni Orosházára. A Vízió együttes nyitotta a sort augusztus elején, most pénteken pedig születésnapi koncertjét tartja a 45 éves Sirokkó. Makai Bálinttal beszélgettünk a közel fél évszázadról, a készülődésről.

Hónapok óta próbálnak a zenészek, ismert dalok csendülnek majd fel pénteken a publikum előtt /Beküldött fotó/

Az együttes koncertek sokaságát játszotta az elmúlt évtizedekben. A formáció tagjai gyakran változtak, egyedül az alapító személye képviseli az állandóságot, az ő ötlete volt ez a nyári nagykoncert is.

Help – ez volt a kiindulópont 1969-ben. A fiatalokból álló csorvási csapat 1971-ben Orosházára tette át székhelyét. A Help a 1973-as, augusztusi beatfesztiválon nyert egy hónapos balatoni vendéglátói munkát, az ígéretes lehetőséget azonban a szülők „megtorpedózták”. Volt, aki még tanult, mások dolgoztak, így a lehetőségből nem lett semmi. 1974 májusában három gitárral, basszusgitárral és dobbal felálló új zenekar született: a Sirokkó.

– Gyomára mehettünk négy hónapot egy vendéglátóegységben muzsikálni, no oda már elszöktünk – nevette el magát a nosztalgiázás közben Makai Bálint, aki régi képeket nézegetve mesélte, hogy még a kiscsákói kastélyban is nagy bulikon zenéltek, de a fénykorban a Vándor Fogadóban is ők játszottak, a zenekar rengeteg koncertet adott a megye számos településén. Repertoárjuk gazdag volt, az akkori külföldi és magyar élvonalbeli előadók dalait játszották.

S így lesz ez a mostani, orosházi koncertjükön is.

A beatkorszakban a fiatalság rajongott a „slágergyáros” Sirokkóért /Archív fotó/

– A tavalyi, csorvási gitárkiállításon jeleztem zenésztársaimnak, álljunk össze újra, hívjunk meg mindenkit, akivel együtt zenéltünk a 45 év alatt. Hihetetlen, de sikerül összehozni. Január óta minden héten próbálunk. Ami igaz volt ránk évtizedeken keresztül, azt most ismét felvillantjuk: 40 slágerrel készülünk, ez közel háromórás zenei anyag. Aki szerette, szereti a Skorpió, a Metró, az Omega, szóval a magyar együttesek híres számait, az a Sirokkó 14 zenészétől meghallgathatja. Ennyien lépünk színpadra. Táncolható slágerzenét játszunk. Reméljük, egykori és jelenlegi közönségünk értékeli majd a ma már a hatvanas éveikben járó rockerek törekvéseit – mondta mosolyogva az évek elteltére utaló zenekar-alapító, aki bevallotta, az ujjaik már nem úgy mozognak, mint egykoron, de a mai technikával ez áthidalható.

Vannak zenésztársaik, akik erre az alkalomra vásároltak új hangszereket, szóval nagy a készülődés és az izgalom, hogy a 45 éves fennállása alkalmából színpadra lépő Sirokkó ismét olyan bandaként szórakoztassa a közönséget, mint tette azt évtizedeken át.

Számos saját dalt is írtak

Tudni kell, a Sirokkó nem kevés saját dalt is szerzett az évtizedek során. Ezek zenei alapját Imre Lajos és Csarejs János írták, a szövegírásban Makai Bálint is részt vett. A dalok többnyire a szerelemről, az éjszakázásról, a zenekar életéről szóltak. A közönség ezeket a számokat nagyon megszerette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában