agrárium

2019.08.15. 13:44

Megéri komolyan foglalkozni a kerttel

Az augusztusi  kiskerti teendőkkel kapcsolatban Hankó János, a békéscsabai Stark Adolf Kertbarát Kör elnöke adott hasznos tanácsokat. Bevezetésként elmondta, meglátása szerint egyre inkább megéri komolyan foglalkozni a kerttel, hiszen a boltban, piacon kapható termékek árainál jóval olcsóbban megtermelhetők zöldségek és gyümölcsök. Melyek egy ideje már folyamatosan érnek, és egy részüket már a gondos gazdák, háziasszonyok leszedték, sőt, fel is dolgozták, hogy legyen lekvár, aszalvány, befőtt és pálinka a kamrában.

Nyemcsok László

– Az idei nyarunk szélsőséges időjárása komoly károkat okozott és okozhat a kertben, a gyümölcsösben – hangsúlyozta Hankó János. – Intenzívebb növényvédelmet kell folytatni, és nagyobb figyelmet fordítani a fák gallyainak alátámasztására, hogy megelőzzük a nagy szél és a bő termés súlya miatti töréseket. Fontos, hogy a már letermett fajták növényvédelmét se hanyagoljuk el. Gyűjtsük a cefrét, de arra mindig ügyeljünk, hogy tiszta (ne földes és lehetőleg magvalt) gyümölcsök kerüljenek a hordókba. Lassan érnek a korai szőlőfajták is, amivel egy időben elkezdhetünk készülni a szüretre a prés és a többi eszköz megtisztításával. A konyhakertben szedjük a zöldségféléket, a paradicsomot, paprikát, zöldbabot.

Hankó János a szilvát több módon hasznosítja, cefrébe is gyűjti, hogy legyen pálinkája /Fotó: Imre György/

Az elnök kitért arra, az uborka igényli a rendszeres szedést, hiszen csak így fejleszt új termést. Aki akar, másodvetésként még telepíthet sóskát, spenótot, borsót, salátát, téli retket, bimbóskelt.

– A díszkertekben figyeljünk a folyamatos csapadékpótlásra – emelte ki Hankó János. A levirágzott részeket vágjuk le, a túlságosan megnőtt vesszőket, hajtásokat is távolítsuk el. A gyepünket öntözzük, és figyeljünk arra, hogy a nagy meleg miatt ne vágjuk alacsonyra a füvet. Rendszeresen, 4-5 hetente gondoskodjunk a tápanyag-utánpótlásról, és utána mindig, azonnal öntözzük be jó alaposan a gyepet, hogy elkerüljük a műtrágya okozta égéseket. A díszfáknál tapasztalható lombhullást alapos öntözéssel elkerülhetjük vagy megállíthatjuk.

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke hangsúlyozta, semmivel össze nem hasonlítható érzés, amikor a saját magunk által eltett gyümölcsöket fogyasztjuk egy hideg téli estén vagy a hétvégi ebédnél. Szinte nincs olyan gyümölcs, amit ne tartósíthatnánk későbbre, csak ismerni kell az egyes fajták sajátosságait.

Jóval olcsóbban kijön, ha magunk készítjük el a befőtteket, és így csak azokat az összetevőket tartalmazza majd a készítmény, amiket mi választottunk. A gyümölcsökből leggyakrabban lekvárt és befőttet készítünk, ugyanakkor évek óta egyre felkapottabbak a házilag készített szörpök, krémek, aszalványok is.

Az egeszsegkalauz.hu a gyümölcslevek, -ízek készítéséhez a 100 százalékban, dzsemekhez a 80–90 százalékban, befőttekhez a 75 százalékban érett gyümölcsöket ajánlja. Fontos, hogy minél frissebb legyen a nyersanyag. A higiéniánál ne csak a munkaeszközök tisztaságára figyeljünk, hanem a munkaasztalra, vágódeszkára is. Minden tetőt és üveget csírátlanítsunk: a forró vizes mosogatás és a törölgetés nélküli szárítás elengedhetetlen, sőt, a kifőzés a legbiztosabb mód arra, hogyne romoljon meg az étel. A felhasználni kívánt nyersanyagokat áztassuk, mossuk, majd óvatosan öblítsük le.

Ezek is érdekelhetik