Magyar Falu Program

2019.08.02. 13:06

Még idén megújul Szabadkígyóson a művelődési ház

Több száz fejlesztés indulhat el országszerte a Magyar Falu Program támogatásával. A megyei települések közül Szabadkígyós a „nemzeti és helyi identitástudat erősítése” pályázat részeként 18 millió forintos támogatást nyert el.

V. N.

– A szükséges dokumentumokat május végén adták be az önkormányzat munkatársai, és június végén már kiderült, hogy elnyertük a célösszeget – osztotta meg velünk Zatykó Katalin jegyző. Mint megtudtuk, a rendelkezésre álló támogatást az önkormányzat által működtetett művelődési házra fordítják. Ebből 1 millió forintot eszközbeszerzésre, 2 millió forintot alkalmazotti munkabérre költenek, a maradék 15 millióból pedig az épületet korszerűsítik.

A jegyző elmondta, elsőként a cserepeket fogják leszedni, ezt követően újraszigetelik a tetőt, hogy meg tudják óvni az épületet a beázástól. A cserépléceket szintén kicserélik, az épület belsejében hűtő-fűtő berendezést szerelnek fel, illetve a parkettacsiszolás, a meszelés és a faljavítás ugyancsak a tervek között szerepel. Emellett a neoncsöves lámpatesteket ledes világításra cserélik, valamint az előterek, a mosdók és az irodák is új burkolatot kapnak majd.

– A kivitelező cég augusztusban kezdi el a felújítási munkálatokat és várhatóan szeptember végére fejezi be, így az október 23-ai ünnepséget már a megszépült épületben tarthatja az önkormányzat – tájékoztatott Zatykó Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában