Békéscsaba

2019.08.30. 11:07

Közös turisztikai programokat szerveznek

Az idei évtől közös aktív turisztikai programokat (kerékpár-, gyalog- és evezőtúrák) szervez a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület és a Túrabarátok Kft. – hangzott el pénteki sajtótájékoztatójukon.

Vásári Erzsébet

Pócsi Gabriella vidékfejlesztési szakértő, geográfus projektmenedzser elmondta, egyesületük az elmúlt húsz évben számos módon segítette a Körösök völgye turizmusát, azonban eddig a programszervezés nem tartozott a tevékenységeik közé. A Túrabarátok csapatának köszönhetően viszont már ezzel is kibővíthetik cselekvésüket.

Lasetzky Frigyes, a Túrabarátok képviselője elmondta, programjuk ötlete a csabai bankműveleti központban született meg két évvel ezelőtt, alapja pedig a cégen belüli csapatépítő programok szervezése volt. Az egyesülettel való együttműködésük első túrája szeptember 21-én lesz, „Madarak nyomán a határokon túl” címmel, melyre olyan vállalkozások jelentkezését várják, akik hozzájuk hasonlóan programokat szerveznének dolgozóiknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában