horgászkártya

2019.08.10. 19:55

Békésben sok ezer horgász regisztrált

A közelmúltban átlépte a félmilliót a regisztrált horgászok száma Magyarországon – derül ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) közleményéből. Békés megyében is óriási az érdeklődés a lehetőség iránt, eddig több mint 23 ezren regisztráltak.

Papp Gábor

20190707 Kaposvár 29. töröcskei horgászmaraton Kilenc csapat vett részt a horgászmaratonon Fotó: Lang Róbert LR Somogyi Hírlap

Fotó: Lang Róbert

Nemes Attila, a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezetője elmondta, a megyében a dömping a 2018-as késő őszi-téli és a 2019-es tavaszi időszakra esett. Utána már egyenletesen eloszlott az érdeklődés.

A Mohosz a közleményében emlékeztetett arra, hogy idén január 1-től a szövetég már jogszabályi felhatalmazás alapján irányítja és felügyeli a kötelező személyi regisztrációt, a Magyar Horgászkártya és az állami horgászjegyek kiadását, valamint az ezekhez szükséges informatikai rendszer, a HORINFO működtetését.

A Mohosz adatai szerint a közelmúltban átlépte a félmilliót a regisztrált horgászok száma Magyarországon /Fotó: MW/

Utóbbi platformon keresztül – július 1-től kezdődően – adják ki a horgászatot kipróbálni szándékozóknak a turista állami horgászjegyeket is, a digitális átállás pedig ezt követően is folytatódik. 2020-ban a tervek szerint a horgászjegyek és a területi jegyek megvásárlása mellett elektronikus úton lehet majd befizetni a tagdíjakat is.

A Mohosz közleményében olvasható továbbá, hogy a félmilliomodik regisztráció egy kezdő horgászé, a 22 éves Besenyei Bálinté volt. A fiatal egyetemista igencsak szerencsésnek mondhatja magát, hiszen e „tettéért” a szövetség egy éves országos területi jeggyel jutalmazta, emellett pedig egy többszörös világbajnok versenyző segítséggel összeválogathatja magának élete első horgászfelszerelését, méghozzá 150 ezer forint értékben.

Ahogy írják, az akkori adatok szerint 514 ezer regisztrált horgászt tartottak számon, vélhetően ez a szám pedig tovább emelkedett a tájékoztatás kiadása óta eltelt időben. Közülük 453 ezren váltották ki eddig az állami horgászjegyüket. Az új rendszerben, szűk fél hónap alatt mintegy ezren vásároltak turista állami horgászjegyet, s több ezren voltak azok, akik ebben az időszakban szerezték meg horgászvizsgájukat. Az online regisztráció és igénylés, illetve a jegyvásárlás elvégezhető bármely típusú elektronikus eszközről.

Annak érdekében, hogy a horgászkártya kiváltása a számítógéppel vagy okostelefonnal nem rendelkezők, vagy megfelelő informatikai ismerettel nem rendelkező horgászok számára is zökkenőmentes legyen, az adminisztráció személyesen is elvégezhető valamennyi, az állami horgászjegy-értékesítésében eddig is részt vevő és a támogatást vállaló mintegy 1200 horgászszervezeti regisztrációs ponton – hangsúlyozza a szövetség.

Nemes Attilától, a Körös-vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) ügyvezetőjétől a megyei aktualitásokkal kapcsolatban megtudtuk, hogy nyáron is folytatták, folytatják a haltelepítéseket. Ezen a héten összesen tízezer kiló, másfél-két kilós pontyot telepítettek a szövetség vizeibe, kiemelten a holtágakba. A jövő héten pedig ismét halakat helyeznek ki a horgászvizekbe a KHESZ munkatársai.

A fiatalokat is megszólítják

Nemes Attila kitért arra: továbbra is kiemelt céljuk, hogy a fiatalokat megszólítsák. Ennek részeként a Körös-vidék Horgász Egyesületek Szövetsége a hagyományokat követve júniusban egy alkalommal már megrendezte a kezdő vagy éppen haladó tudással rendelkező gyermek- és ifihorgásztábort a Kettős-Körös mellett, Békés-Dánfokon. Augusztusban a második turnusra várják az érdeklődő gyerekeket, fiatalokat, ami minden bizonnyal ezúttal is nagy élmény lesz a résztvevőknek.

A KHESZ ügyvezetője elmondta, egy másik nagyrendezvényre is készülnek a vadászokkal együttműködésben. Tavaly hagyományteremtő szándékkal hívták életre a Békés Megyei Vadász-Horgásznapot, amelyet ebben az évben is megrendeznek. Ezúttal Sarkadon, az Éden-tavaknál bonyolítják majd le a programot. Az esemény kiemelt programelemeként hívják életre az V. Körös-völgyi Halászlé- és Halételkészítő Versenyt, amelyre az alábbi kiírás szerint lehet jelentkezni és nevezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában