galériával

2019.07.23. 06:55

Olvasóink receptjeiből a séfek is tanultak

Blincsikitől a domikáig, givecitől a dödölléig, a muszakáig számos ételt főztek és sütöttek meg olvasóink receptjei alapján a mesterszakácsok és –cukrászok az elmúlt napokban. Azért, hogy a Kárpát-medence ízei olvasóinktól című, ősszel megjelenő szakácskönyvünk a legjobb recepteket és ételeket kínálja a családoknak, a gasztronómia kedvelőinek. A beküldők feladták a zsűrinek a leckét, hiszen 1800 receptből kellett az albumba kerülő több mint 150-et kiválasztaniuk.

Nyemcsok László

Fotó: Imre György

Több olvasónknak is kedvezett a szerencse, és a szakácskönyv konyháján a séfekkel együtt készíthették el beküldött receptjük alapján az ételüket. A sorban az első Baloghné Samu Éva volt, aki sült körtegombóccal rukkolt elő, őt Szilasi-Horváth Tiborné követte torockói hamuszsákkal. A zárónapon Berki Zita alföldi birkaragut, Juhász Zsoltné húsos, rántott palacsintát készített gombamártással. A teljesség igénye nélkül szerepelt az olvasó-szakács közös palettán erdélyi gombócleves és darált hússal töltött cukkini is.

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, a könyv lektora kiemelte, bátor vállalkozás volt az egész Kárpát-medencét felölelő albumot megálmodni, de ennél még bátrabb és szebb dolog az olvasókkal együtt megvalósítani.

– Kapásból vágjuk az Éliás, Tóbiás népdalból a dödöllét. De tudjuk is milyen étel ez? Ismerjük a muszaka elnevezést. Vajon melyik nemzetiség szinte ugyanazon étele volt előbb, melyik kapta a másikról a nevét? Sok-sok ételt a magyar konyha remekeként dicsérünk. Ez rendben is van, ugyanakkor tudnunk kell, hogy igazából magyar ételekről csak az őrölt füszerpaprika használatától beszélhetünk. Mindezek felmerültek a receptek elkészítése során – hangsúlyozta Prohászka Béla.

Fotó: Imre György

– Egy biztos, annyira sokszínű volt és az ma is a Kárpát-medence ízvilága – szívében hazánkkal –, hogy érdemes gasztroutazást, gasztrokalandokat tenni a szakácskönyv receptjeivel. Ígérem, nem csalódnak, mert ezek olyan receptek, ételek, melyekből mindenki profitálhat a konyhában, majd az asztalnál a család, a barátok előtt.

A zsűri által a könyvbe kiválasztott és elkészített ételeket Imre György fotóriporter fényképezte. Aki az albumban megjelentek szerint alkotja meg az adott ételt, azt kell kapnia, amit a recept ígér, a fotó mutat. Bár a Kárpát-medence ételkínálata és ízlésvilága széles és sokszínű, igyekszünk az albumot kézbe vevőknek gyorsan, gyakorlatiasan segíteni. A legfontosabb, hogy a könyv fejezetei az előétel, leves, főétel, desszert négyesre épülnek.

– Számomra a legnagyobb meglepetés az volt a receptek olvasása során, hogy mennyi egyszerű ételt készítettek anyáink, nagyanyáink azért, mert azok az alapanyagok, fűszerek álltak rendelkezésükre a kertben, a kamrában – hangsúlyozta Prohászka Béla. – Ma ezeknek az ételeknek egy része a reformétkezés palettáján jelenik meg újdonságként.

A könyv lektora elmondta, szakács- és cukrászkollégáinak magasra tették a lécet olvasóink, de igyekeztek egy-egy saját recepttel hozzátenni az album sokszínűségéhez.

Előzmények:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában