verseny

2019.06.13. 17:58

Orosházi győzelem született a Kishuszár Vágtán

A Ceglédi Laskafesztivál utolsó napján megrendezték a Nemzeti Vágta ceglédi futamát, a helyi vágták közül idén, országosan elsőként.

Cs. I.

A Kishuszár Vágtát Orosháza nyerte, Mórocz Mercédesz és Morcos nevű lova. A versenyzők elmondták, a ceglédi a legkisebb és legnehezebb pálya az összes elővágta helyszín közül, ez egy technikás pálya, ami nagy kihívás.

Mórocz Mercédesz a győzelem után közösségi oldalán köszönte meg támogatóinak, szurkolóinak a sok segítséget és abban a bízik a tehetséges lovas, hogy az októberi vágtára remek formában érkezik lovával.

Fotó: Ceglédi Panoráma/Facebook

,,Idén starthoz álltunk Morcossal, a Ceglédi Vágta Kishuszár Vágta futamán, ahol összesen négyen voltunk. Két előfutam volt, ahol csak az 1. helyezett jutott tovább a döntőbe. Morcoshoz hasonló erősségű lovakkal futottunk, de az előfutamban Morcos ismét bizonyított: nem adtuk fel és az utolsó métereken a kanyarból kifordulva behoztuk az 1.helyre, így bejutottunk a délutáni döntőbe. Nagy volt a tét, mivel a döntős lovak közül csak az 1.helyezett jut fel a Nemzeti Vágtára. Egész végig bíztam Morcosban és anyában is, akinek köszönöm a remek felvezetést, Morcos teljesen jól startolt. Elindult a döntő, elsőnek indultunk, elsőként is értünk célba, így idén is ott leszünk a Nemzeti Vágtán, ami októberben lesz Budapesten, a Hősök terén. Külön megköszönném anya,hogy ilyen kitartó vagy mellettünk! Köszönöm a szurkolócsapatnak a nagy biztatást és a rengeteg segítséget! Morcos pedig marad a csodacsődör, aki soha nem adja fel!,,

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában