galériával

2019.06.29. 18:26

Csendesen, méltósággal emlékeztek Orosházán

Térzene jelezte Orosháza belvárosában, a földműves emlékműnél szombaton délelőtt, hogy ünnepi pillanatok kezdődnek az Orosházi Gazdakör által a kuláküldözés áldozatainak az emléknapja alkalmából szervezett megemlékezésen.

Csete Ilona

A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar műsora után a több helyszínre meghirdetett program Dávid Zoltán polgármester gondolatainak a tolmácsolásával kezdődött. A városvezető elmondta Péter és Pál napján, hogy a régiek úgy tartották, ez az a nap, amikor a „búza töve megszakad”, kezdődhet az aratás. 2012 óta ez a nap nem csupán a betakarítás kezdetének a napja, hanem az emlékezésé is. Emlékezünk a kuláküldözés áldozataira, arra a mérhetetlen megaláztatásra, szenvedésre, amit a magyar parasztságnak igaztalanul el kellett szenvednie.

– A mi városunkban mindig is kiemelkedően fontos volt a mezőgazdaság, a földművelés. Ezt a települést szorgos kezek, a földművesek kemény munkája és töretlen akarata építette fel a semmiből, majd tette később várossá. A második világháború után aztán embert próbáló időszak következett, Orosházán is gazdák százaitól vették el a földjeiket, bebörtönözték és megbélyegezték őket. A kommunisták nem törődtek azzal, hogy családokat tesznek tönkre, súlyos válságba sodorják a földműveseket, és gyakorlatilag lerombolják a paraszti életformát. Ez volt a céljuk.

A földművelők emlékművét öt éve állíttatta az önkormányzat a helyi gazdakörrel összefogva. Az emlékmű talapzatán ez olvasható: „Emlékmű a kenyeret-életet adó orosházi földműveseknek, mementó az áldozatoknak 1744-2014”.

– Mi ezzel az emlékművel tisztelgünk az orosházi földművesek emléke előtt, akikből a legádázabb idők sem ölték ki a föld és a település szeretetét. Nem lehet visszaadni az elrabolt éveket és tönkretett életeket. Nem lehet meg nem történté tenni azt a sok gyalázatot, amit el kellett szenvednie nagyszüleinknek. De lehet emlékezni! Csendesen, méltósággal, az áldozatok iránti soha el nem múló tiszteletadással. Lehet, sőt kötelességünk beszélni arról, hogy mi történt itt a múlt század derekán, hogy tudják gyermekeink is.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés alelnöke is megosztotta ünnepi gondolatait. Hangsúlyozta, kötelességünk, hogy ezen a napon találkozzunk, hogy ne feledjük azt a kort.

– Végre válthatunk róla szót, beszélhetünk róla. Tudnunk kell gyűlölködés nélkül a múltat tisztelni. Egyébként se lehet nemzetet építeni gyűlöletből. Rögzítjük a történelmi tényeket, miközben vannak helyben is elkötelezett emberek, akiknek köszönhetően van itt emlékmű, emléktábla, hogy az emlékezőknek legyen hol fejet hajtaniuk. A magyar gazdatársadalom e súlyos kort tisztán adja át örökségként az utókornak, a fiataloknak. Hozzátesszük: soha többé olyan helyzet ne lehessen! A fiatal gazdák pedig tudják a dolgukat, együttműködők. Ma együtt a vidék, a magyar gazdatársadalom. Van erőnk, így lehet hazát, országot építeni a Kárpát-medencében.

A három helyszínen zajlott ünnepség a Szabadság-téren, a Dózsa György és Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél elhelyezett földműves emlékműnél koszorúzással folytatódott, majd átvonultak a honvéd helyőrségi zenekarral, a zászlókkal együtt a Pacsirta utcai, fehérgárda emléktáblához, majd az egykori kisbirtokos székházon elhelyezett emléktáblához és elhelyeztek koszorúkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában