a vadászat éve

2019.06.04. 06:55

Bemutatják Békés megyének a vadászatot

Az idei a vadászat éve megyénkben, melyet a Békés Megyei Kormányhivatal hirdetett meg a megyei vadászkamarával együttműködésben. A programsorozat alapvető célja, hogy jobban megismertesse az emberekkel a vadászatot és a vadásztársadalmat. Az eddigi programok inkább a szakmának szóltak, nyártól azonban többféle rendezvényre kerül sor, melyek nemcsak az ágazati szereplőknek, hanem a vadászat iránt érdeklődőknek is különlegességeket kínálnak.

Busi Ottó

Fotó: Bíró Fruzsina

A programsorozat többek közt képzéseket, „Ismerd meg a vadászokat” elnevezéssel gyermektábort, horgász- és vadásznapot, gasztronómiai bemutatót, valamint az ágazati szereplők számára különféle rendezvényeken biztosít bemutatkozási lehetőséget. Mindezek mellett a Békéscsabán megrendezendő III. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferencián is megjelenik a vadászat, mint a vidékfejlesztés egyik eszköze.

Fotó: Bíró Fruzsina

Hrabovszki János, a vadászkamara megyei elnöke elmondta, a programsorozat első rendezvénye áprilisban volt: a megyei vadászkamara és a vadászszövetség ekkor tartotta szokásos évi küldöttközgyűlését a kormányhivatal támogatásával és részvételével, a Gál Ferenc Főiskolán. Májusban pedig az afrikai sertéspestisről szerveztek díjmentes járványvédelmi képzést a vadászoknak. Hozzátette, a kormányhivatallal közös munka, illetve a kiváló kapcsolat eredménye, hogy más megyéktől eltérően Békésben ingyenes képzésen vehettek részt a vadászok.

Fotó: Bíró Fruzsina

– Nemcsak megyei, de országos szinten is fontos, hogy megszólítsuk a fiatalabb generációt, azokat, akik a természet, a vadászat iránt érdeklődnek. Ezért júniusban egy többnapos gyermektábort szervezünk közel félszáz fiatal számára egy, az alföldi viszonylatban szinte páratlan szépségű természeti környezetben, Gyula-Városerdőn. A kamara és a kormányhivatal támogatásával, valamint pályázati források felhasználásával a tábor díjmentes a résztvevők számára – emelte ki a vadászkamara megyei elnöke.

Hrabovszki János elmondta, többek közt különféle tanösvény túrákon, játékos és ismeretátadási programokon vehetnek részt a gyerekek. Lesz hajnali vadles, solymászat, íjászat, vadászkutyákkal való ismerkedés, de a vadétek készítése is része a tábornak.

Fotó: Bíró Fruzsina

A vadászat éve azonban arra is lehetőséget ad, hogy azok számára is bemutatkozzon a vadászkamara, akik komolyabban érdeklődnek iránta. Hrabovszki János kifejtette, a Gál Ferenc Főiskola békési szakképző iskolájában várhatóan még idén elindul egy képzés, melynek sikeres teljesítése után hivatásos vadászként végezhetnek a tanulók. Elmondása szerint ezt az új képzést szeretnék minél szélesebb körben megismertetni az érintettekkel, erre pedig a kormányhivatal által életre hívott idei pályaválasztási vásáron is lehetőséget kaptak.

Hrabovszki János szerint az, hogy megyénkben a vadászatra jogosultak mindegyike tagja a vadászszövetségnek, országosan is egyedülálló /Fotó: Lehoczky Péter/

Hrabovszki János a megyei horgász- és vadásznapról is beszélt, ezt augusztusban Sarkadon, az Éden tó környezetében rendezik meg, többféle programmal színesítve a rendezvényt. Kiemelte még a megyei közfoglalkoztatási kiállítást és vásárt is, ahol a vadászkamara gasztronómiai bemutatóval és kóstolóval egybekötött programmal készül.

– A két program mellett, szintén a kormányhivatal támogatásával, egy nemzetközi tudományos konferencián is részt veszünk, ahol a vadászat a vidékfejlesztés egyik eszközeként jelenik meg. De ezzel párhuzamosan egy vadászati kiállítást is szervezünk és a megye vadállományát, valamint természeti környezetét is bemutatjuk a rendezvényen – tette hozzá a vadászkamara megyei elnöke.

A megyei vadászat háttere

Hrabovszki János elmondta, Békésben közel 3000 vadász van, és a vadászatra jogosultak mindegyike tagja a vadászszövetségnek. A vadászatokról szólva kifejtette, megyénkben két éve döntöttek a vadászok és a földtulajdonosok a vadászterületek újraosztásáról. Ez pedig húsz évre szól.

– Békésben 84 vadászati egység, úgynevezett vadászatra jogosult van, ezek közül az országban egyedülálló módon mindössze egynél vitatott még a jogosult véglegesítése a vadászat gyakorlására. A megye többi területén nyugalomban tudják tenni dolgukat a vadászok – jegyezte meg a vadászkamara elnöke. Hrabovszki János a hatékony munkához szükséges szakmai együttműködésről is szót ejtett. Úgy fogalmazott, hogy a Békés Megyei Kormányhivatal, a megyei vadászkamara és a vadászszövetség között példaértékű a kapcsolat, sőt országosan is az egyik legjobbnak mondható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában