Tűz után – frissítve

2019.05.22. 14:20

A kormány is támogathatja a kiégett malom helyreállítását

Kedden hatalmas tűz pusztított a megyeszékhely ikonikus épületében. Az István malom gyakorlatilag teljesen kiégett, csak a főfalak állnak. Herczeg Tamás országgyűlési képviselő szerdán bejelentette: a kormány is támogathatja a kiégett malom helyreállítását. Közben a tűzoltók bejárták az épületet, és ők, a tulajdonosok, valamint a város polgármestere is tájékoztatót tartott a történtekkel kapcsolatban.

Busi Ottó – Licska Balázs

A környező utcák lezárása szerda reggel sok autóst összezavart, a Gyulai úton, a múzeum előtti lámpás kereszteződésnél a szokásosnál jóval hosszabb sorok alakultak ki. Többen, köztük csoportokba verődött iskolás korú gyerekek az élővíz partjáról vagy a Csabagyöngye stégjéről nézték az üszkös falakat és találgatták, hogy vajon mi okozhatta a tűzesetet. Az István malom körül rendőrök felügyelték, hogy az érdeklődők ne menjenek túl közel a kiégett épülethez, a katasztrófavédelem munkatársai pedig az utómunkálatokat végezték.

Fotó: Imre György

A nap folyamán több érintett is megszólalt az ügyben. Hégely Sándor, az István-malom tulajdonosai nevében annyit mondott szerdán délelőtt érdeklődésünkre, hogy a tűzoltókkal együtt a helyszínt járják körbe, és az a legfőbb törekvésük, hogy megmentsék az épületet. Délután tájékoztatót tartott, ahol elmondta, időközben statikusokkal, építészekkel egyeztetett, ahol már arról beszéltek, hogy miként tudják megmenteni és újraépíteni az épületet. Hozzátette, tervei vannak az épülettel, ha rajta múlik, a malom egyszer újra gyönyörű lesz. Az épület jövőbeli funkciójáról kifejtette, rengeteg tervük volt, nagyon közel álltak azok megvalósításához, és valamiféle kulturális funkciót szánnak neki.

– Hálásak vagyunk a tűzoltóknak, és azt tudom ígérni minden békéscsabainak, és mindenkinek, aki aggódik értünk, hogy mindent megteszünk ma, és a következő napokban azért, hogy az épület megmaradjon és újjáépülhessen – mondta el Hégely Sándor, aki újságírói kérdésre elárulta: az ingatlanra vonatkozó biztosításról még nem tud nyilatkozni, telephely-biztosítással viszont rendelkeznek.

Fotó: Imre György

Szerdán a tűzoltók is bejárták az épületet, ebben az időszakban szemtanúk egy rendőrségi helikoptert is láttak az épület fölött átrepülni. Kiss András tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató a tűzesettel kapcsolatban lapunknak úgy nyilatkozott, kedden délután öt óra tíz perckor érkezett a riasztás a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletére, amely szerint Békéscsabán, a Malom téren, az István malomban tűz keletkezett. A tűzesethez a békéscsabai, gyulai, szarvasi, szeghalmi, orosházi és mezőkovácsházi hivatásos tűzoltó-parancsnokságról és a mezőberényi katasztrófavédelmi őrsről, valamint a gyomaendrődi önkormányzati tűzoltó-parancsnokságról vonultak egységek a helyszínre. Az oltási munkálatokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a katasztrófavédelmi mobil labor támogatta.

Elmondása szerint a munkálatokban összesen tizenöt gépjármű, köztük gépjárműfecskendők és különleges szerek, valamint hatvanhét tűzoltó vett részt. A tűz során a malom főépületének tetőszerkezete és belső szerkezetei, elemei teljes mértékben megsemmisültek, továbbá a malom egy volt kiszolgáló épületének tetőszerkezete is károsodott. A beavatkozás során mindkét épületet több irányból, földről és magasból mentőre szerelt vízsugarakkal oltották, több órányi munkát követően este nyolc óra harminchét percre megakadályozták a tűz továbbterjedését, ám az utómunkálatok jelenleg is folynak a kárhelyszínen. – Az elhúzódó káresemény miatt tartalék állomány állt készenlétben, tizenhét tűzoltó volt képes váltani a helyszínen lévő beavatkozó erőket – részletezte Kiss András.

Fotó: Imre György

Hozzátette, a környező épületek, és a bennük tartózkodók védelme érdekében védősugarakat működtetett az igazgatóság. A katasztrófavédelmi mobil labor rendszeresen mérte, hogy a tűz során nem kerültek-e a levegőbe mérgező anyagok az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségben. Ez különösen fontos volt a szomszédos kórházban tartózkodok biztonsága szempontjából. A mérések nem mutattak ki egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségben káros vagy mérgező anyagokat a levegőben.

Mint megtudtuk, a beavatkozás időtartalma alatt a mezőberényi és a békési önkéntes tűzoltó egyesületek két szerrel álltak készenlétben arra az esetre, ha Békéscsabán valamilyen egyéb káreset következne be, de állomáshelyükön voltak a füzesgyarmati, a mezőberényi és a sarkadi önkéntesek is.

Zárásként Kiss András elmondta, a tűz keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az eset során pedig személyi sérülés nem történt.

Fotó: Imre György

Mivel a szél a kórház felé sodorta a lángokat és a füstöt, törmeléket, ezért egyes vélekedések szerint a kórház is veszélyben volt. Ezt ugyan Gombos Erik tűzoltó hadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő cáfolta, de kíváncsiak voltunk a kórház véleményére is. Dr. Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató főorvosa lapunk megkeresésére elmondta, az István malomban keletkezett tűzeset nem okozott fennakadást Réthy Pál Tagkórházuk egészségügyi ellátásában.

Szakértői csoport összehívását kezdeményezte a kormánymegbízott

Takács Árpád, a megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott egy szakértői csoport összehívását kezdeményezte – tájékoztatott Herczeg Tamás a térség országgyűlési képviselője szerda délelőtt.

Elmondása szerint a csoport a kormányhivatal, illetve Békéscsaba városának szakértőiből áll össze. Hozzátette, a műemlékvédelmi szakemberek, építészek, statikusok és mérnökök feladata az épület állapotának felmérése lesz.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő /Fotó: Lehoczky Péter/

Herczeg Tamás köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek, majd kiemelte, beszélt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszterrel, aki nem vettette el azt a gondolatot, hogy a kormányzat valamiféle módon támogassa az épület helyreállítását. Megjegyezte: az ügyben Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárral is tárgyalásokat folytattak.

Az országgyűlési képviselő azt is elmondta, hogy szerda délutánra a malom tulajdonosainak kérésére összehívtak egy találkozót, hogy megbeszéljék a jelenlegi helyzetet, valamint a jövő terveit. Herczeg Tamás elárulta, a tulajdonosokkal együtt az épület közösségi célú hasznosítását tervezték, melyet a tűz most megállított.

Helyszíni bejárást tartottak szerdán a területen többek között dr. Bacsa Vendel, a város jegyzője részvételével /Fotó: Lehoczky Péter/

A képviselő szerint sokan ajánlottak fel támogatásokat, köztük Gyula városa, de magánszemélyektől is érkezett adomány, ennek legmagasabb összege eddig 150 ezer forint. Az eseményen a képviselő is felajánlott 200 ezer forintot az adózott jövedelméből. A tervek szerint folyószámlát nyitnak, ide a segítő szándékkal küldött adományokat lehet majd eljuttatni.

Végezetül Herczeg Tamás elmondta, Hanó Miklós a város alpolgármestere péntek délutánra rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte.

Szerdán délután egy másik rendezvényen az országgyűlési képviselő azt is elmondta, hogy a tervek szerint milyen funkciót szánnának a malomnak. Mint kiderült, egy gabonaipari és húsipari múzeumot, egy kulturális élményközpontú teret szeretnének kialakítani állami vagy önkormányzati fenntartással.

Helyi védelem alatt áll az épület, rendkívüli városi közgyűlést hívnak össze

Mindenkit megdöbbentett, hogy Békéscsaba emblematikus épületében, a város történelméhez tartozó István malomban pusztítottak a lángok kedden, jelentős anyagi és erkölcsi kár keletkezett – mondta Szarvas Péter polgármester a szerdán, a városházán tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a főépület gerendázata megsemmisült, és szerda délután még nem lehetett belépni az épületbe, egyrészt a hőhatás, másrészt a balesetveszély miatt. Úgy tűnik, nem történt személyi sérülés.

Szarvas Péter polgármester /Fotó: Licska Balázs/

Kifejtette, még nincs információ a tűz okáról, annak kiderítésére tűzvizsgálati hatósági eljárást indít a katasztrófavédelem. Ez tudomása szerint csütörtökön kezdődhet, mint ahogy az a vizsgálat is, amely az épület állékonyságára ad választ, azaz arra, mennyire stabilak a falak. A szakemberek, a statikai mérnökök eddig, kívülről kellően stabilnak látták a falakat. Hangsúlyozta, a tulajdonosok együttműködőek. A kár nagyságáról azt mondta: szerinte több százmillió forintos lehet.

Sorolta, több közterületet kell egy időre lezárni. A Gőzmalom téren, az Élővíz-csatorna mentén csak gyalogosok közlekedhetnek egy ideig. Mivel a Kórház utcai magtár épülete is károsodott, az ottani járdát és parkolókat sem lehet használni egy ideig. A Kórház utcában mehetnek majd az autók, mint ahogy a Széchenyi liget melletti járdán is lehet közlekedni.

Szarvas Péter jelezte, hogy az érintett földterület műemléki védettségű, de a felépítmény, azaz az István malom helyi védelem alatt áll. Így, ha az épület további sorsáról döntenek, a városi közgyűlés elé is kerül a téma.

Többen kezdeményezték rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy összehívja néhány napon belül, de hogy mikorra, egyelőre kérdéses. Akkorra érdemes szerinte, amikor bővebb információkkal is rendelkeznek, szeretné, ha a katasztrófavédelem, a rendőrség és a tulajdonosok is tájékoztatást adnának.

Előzmények:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában