soron kívüli közgyűlés

2019.05.29. 18:20

Megkezdik az István malom falainak erősítését

Soron kívüli közgyűlést hívott össze Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere szerdára, a városháza dísztermébe. A képviselő-testület az István malmot ért káresemény következtében kialakult helyzettel kapcsolatban tanácskozott.

Busi Ottó

Békéscsaba, 2019. május 21. Ég az egykori István-gőzmalom épülete Békéscsabán 2019. május 21-én. MTI/Lehoczky Péter

Mint ismert, május 21-én hatalmas tűz pusztított a megyeszékhely egyik ikonikus épületében, az István malomban. Lényegében csak a falak maradtak épen. Korábban többen is kezdeményezték soron kívüli közgyűlés összehívását, ezt a megyeszékhely polgármestere szerda délután kettőre teljesítette.

Mint az előterjesztésből kiderült, Szarvas Péter a legsürgetőbb biztonsági intézkedések meghatározása, illetve végrehajtása érdekében a napokban egyeztetett a megyei kormányhivatallal, a katasztrófavédelemmel, a rendőrséggel és a tulajdonosokkal, bevonva a párbeszédbe építészeti, valamint statikai szakembereket is.

A szerző felvétele

Megtudtuk, ideiglenes intézkedésként felmerült annak szükségessége, hogy a malom körüli közterületet a tulajdonos intézkedéséig lezárják, ez azonban nem vált szükségessé, mert a tulajdonos a szükséges intézkedéseket még a hatósági kötelezést megelőzően maradéktalanul végrehajtotta.

Mindezek mellett a kormányhivatal kötelezte a tulajdonost a balesetveszély elhárítása érdekében szükséges intézkedések megtételére. Ennek keretében a közlekedésre veszélyt jelentő zóna lezárását, a Kórház utcai épület tetőszerkezetének visszabontását, továbbá a károsodott malomépület szakértőkkel történő megvizsgáltatását rendelte el a hatóság.

Az ülésen a tulajdonosok részéről Hégely Sándor kapott szót, aki elmondta, a malom telephely-biztosítással rendelkezett, mely a káreset töredéket fedezi. Hozzátette, a tulajdonosok az épület állagának megóvását és a helyreállítást megkezdték.

Bánfi Ádám statikus is szót kapott, szerinte a közel 30 méter magas falak merevítés nélkül állnak, életveszélyes az épület. Kidolgoztak egy megerősítési munkát, melyet elkezdtek. Jelenleg állapotfelmérést végeznek, ezért látható daruskocsi is az épület körül. Kifejtette, a födém kiégett, a nagyméretű kézi vetésű téglák megégtek, de a körülményekhez képest jó állapotban vannak. Az épület megerősítése érdekében acélgerendákat szállítottak a malomhoz, ezek beemelése hamarosan megtörténik.

Az ülésen a városvezető felhívta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárt, aki támogatásáról biztosította a várost, és elmondta, vizsgálják, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Mint kiderült, egy múzeumi, kulturális épületet terveztek a malomba, a tervről pedig nem mondtak le.

Fotó: Lehoczky Péter

Ugrai Gábor, a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke úgy fogalmazott, gyűjtést szerveznének, és egy olyan mementó – emléktábla, emlékhely – koordinálásában vállalna szerepet az egyesület, amely az István malom számára állít emléket.

Dr. Ferenczi Attila (Fidesz-KDNP) az ülésen azt javasolta, hogy az épület helyreállítása után, amennyiben közösségi célt tölt be, akkor az önkormányzat nyújtson segítséget. Miklós Attila (MSZP) több kérdést is feltett az ülés során, többek közt, hogy mikorra várható a tűzvizsgálat eredménye, illetve a tulajdonosok és az önkormányzat terveiről is érdeklődött. Megjegyezte, turistacsalogató beruházásokra volna szüksége a városnak. Kocziha Tünde (Jobbik) felvetette, hogy addig, amíg pontosan nem derül ki, hogy milyen funkciókat látna el az épület, nem tudja támogatni az önkormányzati segítségnyújtást.

Rég volt ekkora tűz a megyében

Az ülésen Kiss András tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta, az oltást végző tűzoltók gyorsan terjedő tűzzel, nulla látótávolsággal találkoztak. Úgy fogalmazott, az a döntés született, hogy nem engedik be a tűzoltókat, és kívülről kezdték el oltani a tüzet 67-en, 15 tűzoltóautóval, köztük három létrás magasból mentő járművel. Megjegyezte, a fagerendák és födém égése során tyúktojás nagyságú égő darabok szálltak fel a malomból. Ezek, elmondása szerint jellemzően kialszanak, de a békéscsabai tűznél szokatlan módon nem így volt, ez pedig néhány száz méterrel távolabb is gondot okozott. Kijelentette, a kórház nem volt veszélyben, a tűzvizsgálat pedig még folyamatban van. Kiss András az utóbbi 30-40 év legnagyobb ilyen jellegű és súlyú megyei eseteként jellemezte a malomtüzet.

Előzmények:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában