ipartestületi közgyűlés

2019.05.08. 19:40

Édesanyjának készült az első saját munkája

Elismerték Nagy Sándor asztalos és üveges mester munkásságát a Békési Ipartestület szerdán délután megtartott közgyűlésén. A szakember közel ötvennyolc éve dolgozik hivatásában, és mintegy félévszázada tagja a szervezetnek. Nagy Sándornak Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke és Juhos János, a Békési Ipartestület elnöke adta át a kitüntetést.

Papp Gábor

Mint a méltatásában elhangzott: Nagy Sándor 1944-ben született Balatonkenesén, ahol édesapja dolgozott, majd hazatértek Békésre. Mivel nem volt vonatközlekedés, édesapja csaknem két hetet gyalogolt, mire megérkezett.

Nagy Sándort Németh László és Juhos János külön köszöntötte /Fotó: Lehoczky Péter/

Békésen a nagyszülői házban éltek. Közel volt a Kettős–Körös, ahol a pecázások, csónakázások, a körgát játszótere adta a gondtalan gyermekkor vidámságát. A mester szívesen emlékszik vissza arra, ahogyan édesapja kézifűrésszel, vonókéssel szerszámnyeleket, egyszerűbb faeszközöket készített, amiben már ő is segédkezett.

Sándor a békési fiúiskolában kezdte tanulmányait, ahonnan szinte egyenes út vezetett későbbi hivatásig. Elméleti képzésre a Békési Ipari Szakmunkásképzőbe, a gyakorlatra pedig Veres Lajoshoz, az akkori egyik tekintélyes asztaloshoz járt. Nagyon szerette a szakmai mesterét, és az ott végzett, rábízott munkát is.

Szinte családtagnak érezte magát, Lajos bácsi pedig nem csak a szakmára tanította, hanem nevelte is. Szigorú írott és íratlan szokásrend, következetes szorgalmas, precíz munkavégzés volt a jellemző.

Politúros és festett bútorokat, ajtókat, ablakokat gyártottak, javítottak. Fából szinte mindent elkészítettek. Reggel 6-tól este 6-ig dolgoztak, de jól érezték magukat. Első év végén született meg első önálló munkája, egy konyhabútor az édesanyja számára.

Már mint végzett asztalos még fél évig Lajos bácsi műhelyében maradt, majd előbb a Gyulai Bútorgyárban, később a békéscsabai Faipari Szövetkezetnél dolgozott. A katonaság után 1966-ban a Start Sportszergyártó Szövetkezetnél helyezkedett el Békésen.

1968. szeptember 9-én úgy döntött, hogy önállósítja magát. Békésre nem kapott engedélyt az iparügyön, mondván „sokan vannak iparosok a városban”, így Dobozra került önálló asztalos kisiparosként, ahol 7 évig dolgozott bérelt műhelyben, saját maga készítette favázas gépekkel.

Még 1968-ban megházasodott, Békésen megvették házukat, amelyet folyamatosan felújítottak. Műhelyt hoztak létre, amit a mai napig fejleszt. Főleg lakossági munkákat végez, de szívesen dolgozott a város bölcsődéiben, óvodáiban is. Szakmai munkáját dicsérik a városi könyvtár felújításának fabútorai.

Az önálló kisiparossággal párhuzamosan több mint 50 éve a KIOSZ békési egységének tagja. Sokat tett társadalmi munkában a székházért, vezetőségi tag volt, nagyon szereti a mai napig ezt a közösséget, a kollégákat, bár mint elárulta, a dicsfény kicsit furcsa számára, hiszen soha nem azért dolgozott. Vállalkozóként és magánemberként is vallja, hogy csak következetesen, szavahihetőséggel, emberi és szakmai alázattal lehet hosszú távon eredményes valaki. Ma is dolgozik.

A szolgáltatóiparra is figyelnek

Németh László, az IPOSZ elnöke elmondta, a szervezetük megteszi majd a javaslatait a kormány készülő kis- és középvállalkozói stratégiájához.

– Teljesen érhető, hogy az elmúlt időszakban a termelő szféra kiemelt figyelmet kapott, de szeretnénk, ha a szolgáltatóipart is helyzetbe lehetne hozni – ecsetelte Németh László. – Számos kisebb település, illetve régió léte függhet nagyban attól, hogy elérhetőek-e a szolgáltatások.

Az IPOSZ részt vesz a szakmunkásképzési és innovációs tanács munkájában is. A szervezetet képviseletét a szövetség részéről éppen Juhos János vezeti.

– Olyan módosításokban gondolkodunk, amelyek még inkább segítenek a rendszer élethez történő alkalmazkodását. Nagy a munkaerőhiány, amire reagálni kell – fogalmazott. – Sok javaslatunk már beérett.

Az elnök szólt arról, hogy nem új dolgokról, hanem finomításokról van szó. Példaként említette, hogy a kevésbé jó képességű diákoknak műhelyiskolákat hoznak létre. Ott időhatár nélküli képzésben kapnak olyan szakmát a fiatalok, ami a megélhetésüket biztosítja majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában