Festőművészként és tanárként egyaránt ismerik a szigetországban

Tizenkét éve, friss diplomásként, alap angol nyelvtudással indult el Gyuláról Angliába. Ma már Londonban is ismert festőművész, magánművészeti tanár, coach, személyiségfejlesztő, tolmács és nem utolsó sorban édesanya. Az élet számos sorsfordító helyzet elé állította útja során, de kitartásának, erejének köszönhetően sikerült legyűrnie a megpróbáltatásokat. Gyula városának szülöttjével, Foroszán Zsuzsival beszélgettünk a szigetországi életéről.

N.-L. V.

– Visszatérő elem a magyar népmesékben, hogy a felnőtté válás küszöbén álló fiatal elmegy szerencsét próbálni a nagyvilágba. Így volt ez önnel is 12 évvel ezelőtt?

– Valahogy így. A kalandvágy hajtott, valamint az, hogy világot lássak a diplomaszerzés után. Nem volt még munkám és úgy éreztem, hogy semmi veszteni valóm sincs. Egy olyan országot kerestem, ahol az otthon tanult, gyenge angol nyelvismeretemet tudom fejleszteni, ezért a távolság- és a vízumprobléma miatt kizártam az USA-át és Ausztráliát, maradt Anglia. Végül konkrétan Londonra esett a választásom, ahová nemcsak munka-, hanem lényegében élettapasztalat nélkül érkeztem meg az akkori barátommal.

Foroszán Zsuzsi élete lánya, Jázmin születése vett pozitív irányt /Beküldött fotó/

– Hajlamosak vagyunk a külföldi életre úgy tekinteni, mint a boldogulás biztos útjára. Mennyiben kapta azt, amire számított? Hogyan élte meg a költözéssel járó változást?

– Nagyon sok mindent nem kaptam meg, amiről az elején úgy gondoltam, hogy mára meg lesz, de rengeteg olyat igen, amiről álmodni sem mertem volna. Mindössze 22 évesen érkeztünk meg az országba. Nem volt sok pénzünk, éppenhogy a szállásra és egy pár napra volt elég, amíg munkát találtunk. Nagyon sok szerencsétlenség történt velem az első időkben, rengeteget stresszeltem, leromlott az egészségem, minden félretett pénzem orvosokra/műtétre kellett költenem. Közben elváltak útjaink a barátommal, ami után egyedül még sokkal nehezebben tudtam félretenni. A nyelvi akadályok is nagyon sok frusztrációt, fejfájást és bosszút okoztak. Körülbelül 7 évig vendéglátásban dolgoztam. Ezekben az években nagyon sokat nélkülöztem, sírtam és nem sok önbizalmam volt.

– Mára azonban már egészen más oldaláról ismerhetik a szigetországban: többek között fest, tanít, tréningeket tart. Hogyan ért el idáig?

– Minden áttörés 5 évvel ezelőtt a kislányom, Jázmin születése után kezdődött. Akkor, 29-30 éves koromban kezdtem el a saját üzleteimet és új kapcsolatokat építeni. Időközben a világ legnagyobb személyiségfejlesztő cégénél, a Landmark Worldwide-nál elvégeztem egy programsorozatot, azért, hogy jobb emberré váljak, és a lehető legjobb példát mutassam Jázminnak, s azért, hogy másoknak is segíteni tudjak. Dolgozom ezen felül, mint magán festészet- és művészeti tanár és megrendelésekre is festek. Volt saját kiállításom, és több csoportoson is reszt vettem, de hozzájárulok tárlatok és rendezvények szervezéséhez is. Másik nagy szenvedélyem pedig a coachnig, amivel bármikor, bárkinek tudok segíteni, ha elakadt az életben.

– Miért döntött a több lábon állás mellett?

– Többek között azért, mert nagyon drága az albérlet a városban, mondhatni, ilyen téren a világ egyik legdrágább helyén élek. A mai napig küzdök vele, hogy megteremtsem a majdnem felmillió forintot csak az albérletre. S ennyi pénzért egy egyszobás lakást bérlek. Ezt nehéz volt elfogadni és megszokni.

– Mindez nem lehet egyszerű feladat. Sok ehhez hasonló nehézséggel szembesült?

– Igen. A lista elég hosszú. Egyedülálló anyaként például nem kapok semmilyen támogatás. De a távolságok is nagy gondot jelentenek: van, hogy egy nap 4-6 órát is utazok, hogy eljussak valahová a városon belül.

– Ezt a sok bosszúságot valaminek ellensúlyoznia kell, ha mindezek ellenére még most is ott él.

– Természetesen. A város és az ország tele van lehetőségekkel, ingyenes kurzussal, programmal és promócióval. S olyan emberekkel találkoztam, akik a teljes életemet megváltoztatták, pozitív irányba terelték. Művészként is fantasztikus lehetőségekkel találkozom. Szeretem a parkokat, s azt, hogy bármilyen templomba, vallásos helyre el tudok menni. Voltam ingyen operaelőadáson, Guns and Roses koncerten és még sok más szuper rendezvényen. De ami a legfontosabb: itt az tud érvényesülni, aki akar és utána megy a dolgoknak. Nincs protekció alapján választás.

– Mit gondol ennyi idő elteltével sikerült beilleszkednie?

– Hét évembe telt, de úgy hiszem, igen. Ma már rengeteg angol barátom van, és szinte anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet. Néha nem is érzem, hogy külföldi vagyok. Gyakran úgy érzem, itt sokkal jobban elfogadnak, mint otthon. Az életem persze még mindig nem tökéletes, de nem adom fel. Hamarosan pedig kiváltom az angol állampolgárságot, így a Brexit miatt sem kell a hazaköltözést fontolgatnom.