sérülés

2019.04.26. 10:12

Eltitkolt kórházi műtétek nehezítették Balázs Pali új lemezének megjelenését

Élete legnehezebb időszakán van túl Balázs Pali. Még a közvetlen környezetéből is csak kevesen tudták, hogy az előadónak az elmúlt fél évben kétszer is kés alá kellett feküdnie. Pedig azt megelőző 50 évben még csak kórházban sem járt.

– Tavaly augusztusban szenvedtem egy ártatlannak tűnő sportsérülést foci közben, a jobb térdemben leszakadt a porc – meséli Pali. – Megműtöttek, de az operáció közben derült ki, hogy már a keresztszalagom is el van szakadva. Az orvos szerint legalább 3-4 évig keresztszalag nélkül fociztam, ami időzített bombát jelentett az újabb sérüléseket illetően. A második kényszerű operáció minden eddiginél komolyabb beavatkozás volt az életemben, hiszen eddigi maximum csak látogatóba mentem kórházba. Az orvosom azt mondta, legalább fél éves pihenés következi. 3 hét mankó, majd több hónap rehabilitáció. Kétségbeejtő szituáció volt, hiszen ott álltam a nagy zenei megújulásom munkálatainak kellős közepén, s még fellépéseket is le kellett mondanom. Emlékszem, a kórházban töltött éjszakáimra, aludni sem tudtam, hanem hosszú éjeken át csak bámultam ki az ablakon. És ott, az égboltot figyelve döntöttem el egy éjszaka: csakazértis megmutatom, hogy képes leszek a lehető leggyorsabban visszatérni az életbe. A gyakorlati része persze nem volt ilyen gördülékeny, hiszen teljes mértékben kizökkentem a korábbi munkafolyamatokból. Ám mindent elkövettem azért, hogy ez a sérülés ne gátoljon semmiben. Dupla erővel vetettem bele magam a gyógytornába.

Az énekes beszámolt arról, hogy saját felelősségére dobta el a mankót és vetette magát a munkába.

– Hogy mennyire nem volt egyszerű dolgom, mi sem jelzi jobban, minthogy az elkövetkező hetekben felpolcolt lábbal kellett énekelnem a stúdióban. A készülő lemez felét egy bárszéken ülve énekeltem fel, pl.a „ Gondolsz e rám” című lírai dalomat miközben a jobb lábam egy másik székre volt kitámasztva. 17 lemezt készítettem eddigi pályafutásom során, de ilyen körülmények között még sosem dolgoztam. A műtétet követően 3 hétig mankóval kellett volna járnom, de saját felelősségre hat nap után eldobtam a támaszt. Az operációt követő 10. napon már konditerembe is elmentem, mert hiányzott a mozgás. Ez a lehető legjobb döntés volt, mert fizikálisan, szellemileg és lelkileg is folyamatosan erősödtem. Nem keseregtem, hanem arra törekedtem, hogy mind a stúdióban, mint a hétköznapi életemben megálljam a helyemet.

Az énekes elmondta, sokat küzdött új lemezéért:

– Nagyot harcoltam és küzdöttem ezért az új lemezért, miközben a rehabilitációm tartott. Sokan a közvetlen környezetemben sem tudták, hogy mi történt, mert nem szerettem volna, ha sajnálnak. Az a típus vagyok, aki nem mutatja, ha valami bántja, hanem inkább megoldja. De esküszöm, a mindennapok gyógytornájából plusz energiát merítettem, s még nagyobb ambícióval dolgoztam a jövőbeni sikereimért. Akármi is történt, az elkészült lemez pozitív energiákkal lett tele – nyilatkozta Balázs Pali. – A sorrendben 18. albumom, amely „Majd holnap írok” címmel látott napvilágot, pályafutásom legmagasabb színvonalú lemeze lett. Teljes zenei megújulás, továbblépés egy új világ felé. A szakma krémje már hallotta, s nagy megtiszteltetésemre úgy véleményezték, hogy minőségi popzene került ki a stúdióból. Az exkluzív korong április 26-tól reggel 8 órától kapható a kiemelt MOL kutakon, roppant rajongóbarát áron, mindössze 980 forintért. Ez a lemez önmagamnak is egy nagy bizonyíték, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben is képes az ember még nagyobb energiákat mozgósítani. Szeretnék erőt adni vele minden zenebarátnak, ezért nagyon remélem, minél több emberhez eljutnak majd ezek a pozitív, lélekerősítő dalok!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában