Teljesítménytúrával tisztelegtek Kiss Péter emléke előtt

Amikor nemrégiben azon tanakodtam, hogy legközelebb melyik magas alföldi épületet kellene meghódítani, még csak eszembe sem jutott a Kékestető. Azt gondoltam, hamarabb mászom meg a békéscsabai TV-tornyot, mint hogy egy húsz kilométeres távon, közel egy kilométeres szintemelkedéssel megtegyek majd 40 ezer lépést. A lehetőség Jobbágy Zoltán fotós, operatőr cimbora révén talált meg, aki rutinosnak számít ebben a műfajban is. Nem tántorodik meg akkor sem, ha hegymenetben, három-négy kilométeres szintkülönbséggel kell 60 kilométert teljesítenie.

A jó sors úgy hozta, hogy Bencsik Ádám fotográfus is velünk tartott, akiről pediglen tudható: szenvedélyesen keresi a kihívásokat. Legutóbb a Bakonyban vert sátrat darabidőre, s történt mindez decemberben, amikor arrafelé félméteres hólepel fedte még a korábban sűrűn járt útvonalakat is.

Magamról annyit: hamarabb letekerek egy ötvenest, minthogy akár száz lépést futva megtegyek. Az edzettségi szintem csapnivaló. Egy kis lépcsőzéstől is sípolok, a térdeim pedig zokszó nélkül bemondják az unalmast, ha netán arra vetemedem, hogy a megszokottnál nagyobbat kerüljek kutyasétáltatás közben.

Ilyen kondícióval nekivágni egy teljesítménytúrának, meglehetős könnyelműség lenne a részemről, ha nem vennénk számításba azt a tényezőt, hogy egy ilyen, közepesen intenzív kirándulás mennyi élménnyel, kalanddal, szépséggel és végső soron bő raklapnyi motivációval szolgál.

A táj egészen egyszerűen lenyűgöző, a szervezés kifogástalan, a hangulat pedig olyan, mintha a természet szeretetének népünnepélyét élnénk meg. Extrém tömény élménydózis zúdul a résztvevőre, egy olyan közegben, amit csak szuperlatívuszokkal lehet illetni. Kár lenne azonban a szavakat tovább fecsérelni, hiszen a kollégák által készített fotók ezernyi szónál ékesebben mesélnek a tájról, arról a vidékről, amely Kiss Pétert is elvarázsolta.

Az ifjú hegymászózseni Erőss Zsolttal közösen vágott bele élete utolsó nagy kalandjába. A világ legmagasabb hegye azonban nem volt tekintettel az ifjonti hévre, az elkötelezettségre, a sziklaszilárd emberi akaratra. A fiatalember nem tért vissza, örökre megpihent. Már gyerekkorában teljesítménytúrázóként sportolt, két alkalommal nyerte el Az év teljesítménytúrázója címet.

A magyarországi hegyek, majd a Magas-Tátra után – első magyarként – az Alpok összes, több mint nyolcvan 4000 méter fölötti csúcsát megmászta. A Großglocknert pedig öt különböző irányból is elérte. Számtalanszor teljesítette a maratoni távot és hatszor futotta körbe a Balatont. A 26. Budapest Nemzetközi Maratont barlangász-felszerelésben futotta végig.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű kezdeményezés szervezésében 2013 májusában vett részt a Kancsendzönga meghódításában. Május 20-án Erőss Zsolttal közösen támadta, majd érte el a 8586 méteres csúcsot. Május 22-én az expedíció hivatalosan bejelentette, hogy előző napon lefelé jövet társával együtt eltűntek, a rádióhívásra csend volt a felelet. A következő héten a duó felkutatására indult csoport fényképeket készített egy holttestről, amely nagy valószínűséggel az ifjú hegymászózsenié lehetett. Kollár Lajos akkor úgy nyilatkozott: Kiss Péter fantasztikus emberi teljesítményről tett tanúbizonyságot, mert nem szokás, hogy egy mászó egy ilyen csúcsról lefelé tartva még vissza is forduljon, „Peti a bajtársiasság és a segítőkészség áldozata lett”.

Kiss Péter nem hivatalos búcsúztatóját 2013. május 25-én tartották szülővárosában, barátai, tisztelői, munkatársai és Gyöngyös polgármestere részvételével. Az idei és az ezt megelőző túrák is beillenek nem hivatalos búcsúztatónak, a több mint 800 résztvevő közül sokan személyesen ismerték Pétert. Egyikük, Molnár Zsolt, az emléktúra főszervezője, a Hérics TTSE elnöke. Mint mondta, az egyesület Kiss Péter családjával, Szőke Györggyel (Kékes TE), Keresztesi Koppánnyal, Medveczky Györggyel, Prétor Zsolttal (Mátra 115) és Tarnai Mátéval (MVTE) közösen szervezi meg a Kiss Péter Emléktúrát a Mátrában 57, 37 és 20 km-es távokon. Az elsődleges cél az, hogy Kiss Péter teljesítménytúrázó, barlangász, terepfutó és hegymászó tiszteletére méltó emléket állítsanak. Az 57 km-es távot több mint százan teljesítették, a leggyorsabb 6 óra és 49 perc (!) alatt ment végig.

A február 23-i rajtot megelőző éjszakán cudar volt az időjárás, a jóval fagypont alatti hőmérséklethez 60-70 km/órás széllökések társultak.

– Bumm-bumm kicsi-kocsi – mondta volna Incze László a szituációra némileg rímelve, ám ezúttal más dolga akadt, nem vett részt a projektben. Jobbágy Zoltán „cékettese” még majdnem teljesen leterhelve is hánykolódva pattogott az úton. Amikor megérkeztünk a rajt-cél helyszínére, Sástóra, a legedzettebb kollégának, Bencsik Ádámnak is erőlködnie kellett, hogy ki tudja nyitni, meg tudja tartani az ajtót.

A start reggelére azonban mintha a szelet is elfújták volna. Verőfényes napsütés, metsző-friss levegő fogadta az ország minden részéből összesereglett résztvevőket. Az csak sejthető, hogy a 870 előnevezőhöz, majd a 834 tényleges nevezőhöz képest a létszám végül miért csökkent 816-ra. Az viszont biztosra vehető, hogy nekik egytől egyig életre szóló élményt jelentett ez a nap, attól teljesen függetlenül, hogy az 57, a 37 vagy a 20 km-es távot teljesítették. A korfa alapján a legifjabbak 5-9 év közöttiek, a legidősebbek 70-74 év közöttiek voltak. A fővárosból 200-an, Gyöngyösről 66-an, Debrecenből 51-en jöttek. Békéscsabáról 7-en, Gyuláról 6-an, Mezőberényből 3-an vettek részt, de érkezett egy túrázó a norvégiai Nesoddtangenből és Gyomaendrődről is.

A legsebesebb Kakuk Ádám volt, a gyöngyössolymosi hegyi sprinter 6 óra 49 perc alatt (!) tudta le az 57 km-es távot. Megdöbbentő, hogy a majd 60 kilométert, ami közel három km-es szintemelkedés leküzdését is jelenti, 9 km/óra körüli átlaggal haladva hozta. Az időjárási körülmények és ezáltal a terepadottságok ideálisak voltak, a seprő, vagyis a túrát záró szervező egy órával a szintidő letelte előtt ért vissza a célhelyre.

A főszervező, a Hérics TTSE elnöke elmondta, korábban volt olyan teljesítménytúrájuk, amikor a szélálló és vízhatlan öltözet, valamint a kapaszkodáshoz használatos hómacska is kevésnek bizonyult. Tavaly nagy mennyiségű, helyenként közel egy méteres hó volt, ezért nagyjából az indulók 30 százaléka teljesítette az 57 km-t. Míg korábban az is előfordult, hogy hatalmas mennyiségű csapadék esett és extrém vizessé vált a terep. A 70-80 szervező az előkészületek és a lebonyolítás során is megtette a tőle telhető legtöbbet azért, hogy a túra során minden klappoljon. A szervezésből, megvalósításból oroszlánrészt vállaló önkéntesek idén is puszta szívjóságból segítettek.

Nem lehet nem megemlíteni őket, hiszen nélkülük a hatodik emléktúra sem valósulhatott volna meg. Volt, aki fent aludt a hegyen, de olyan is előfordult, aki többször végigjárta az útvonalat, útvonalakat. Molnár Zsolt főszervező kiemelte, ideális körülmények között, igazán jó hangulatban, rutinos gárdával sikerült jól megszervezni, lebonyolítani a túrát, ami így méltó módon tudott tisztelegni Kiss Péter emléke előtt. A visszajelzések alapján és a létszámból kiindulva érdemes tovább csinálni, nem hiábavaló az a munka, amit végzünk – összegzett.