galériával

2019.03.26. 06:50

Megkezdődött Gyulán a Toldi kisfilm szereplőválogatása

Megkezdődött a Toldi című rövidfilm szereplőválogatása hétfőn délután Gyulán. A várhatóan 30-35 perces alkotásban több nagyágyú mellett helyi diákok alakítják majd a főbb karaktereket.

Papp Gábor

Érdekel a filmkészítés, és tetszett az ötlet, hogy Gyulán, illetve városunk környékén forgassanak a Toldi című elbeszélő költeményből filmet – árulta el Molnár Eszter. A Karácsonyi János katolikus általános iskola diákja egyebek mellett ezért is jelentkezett a szereplőválogatásra. A hatodikos diáklány nagyon szereti a verseket, és mint hallhattuk a válogatáson, kiválóan is szaval. Bár arról szerényen nem mesélt, de már több kiváló eredményt ért el különböző versenyeken. Magáról a film készítéséről pedig egy osztálytársától, illetve a plakátokból értesült.

Kónya István alpolgármester a „casting” előtt elmondta, a produkció a Kulturális együttműködés Nagyszalonta–Gyula határon átnyúló térség lakossága között című pályázat keretében készülhet el.

– Ha Nagyszalonta, akkor Arany János. Ha Arany János, akkor a Toldi – szólt a témaválasztásról Kónya István. – A Toldi kötelező tananyag általános és középiskolában, és adott esetben az érettségin is előkerülhet. Az említett közös program összesen 80 ezer euróból valósulhat meg, amiből 40 ezer euró jut a nagyszalontai és ugyanekkora összeg a gyulai projektre, a filmre. A pályázat nyitókonferenciáját április 10-én Nagyszalontán, április 17-én Gyulán rendezik.

Az alpolgármester kitért arra, hogy a szakmai csapat közösen alkotta meg az elbeszélő költemény filmjének vázát. A végleges forgatókönyvet pedig Nagy-Laczkó Balázs fésülte és állította össze. A filmnek huszonegy szereplője lesz, illetve 150-200 statiszta segíti majd az alkotás létrejöttét.

A szereplőválogatásra ötvennégy diák jelentkezett, és valamilyen szinten mindegyikük szerepelni is fog a Toldiban. A címszerepek egy részét felnőttek játsszák majd, további részét fiatalok. Magyarázatul az alpolgármester elmondta, bizonyos karakterek esetében a fiatalok nem lennének hitelesek, ezért is van szükség felnőttekre, néhány nagyágyú – akiknek nevét Kónya István egyelőre nem hozta nyilvánosságra – fontos szerepeket alakít.

A forgatás május közepétől június végéig tart, amit az utómunkák követnek. Ez utóbbiban a Romis Mozi nagy segítségükre lesz, és a technikai feltételek jelentős részét is biztosítják.

– Olyan minőségű rövidfilmet szeretnénk létrehozni, amely valamennyi szakmai grémium előtt megállja a helyét, ami méltó Gyula váro­sához, ami méltó a kultúra magyar városához, méltó Arany Jánoshoz – ecsetelte. – Szeretnénk, ha a filmet hazánk valamennyi általános és középiskolájában láthatnák.

Hozzátette, az alkotást 30-35 percesre tervezik, ami egy 45 perces tanítási órába belefér, és még beszélhetnek is róla a pedagógusok, illetve a diákok. Ha az alkotás elnyeri a közönség és a szakma tetszését, akkor egy rövidfilmfesztiválon is részt vennének a Toldival.

Összeállt a szakmai stáb

A film rendező-gyártásvezetője Baranyai Tamás, operatőr-látványtervezője Jobbágy Zoltán, produkciós koordinátora Hajnal Edit, a gyártásvezető-asszisztense Csikós Milán, szakértője, a fiatalok felkészítője Beszterczey Attila színművész lesz. Segítik a munkát dr. Dávid Péter és Fodor György pedagógusok, illetve Kónya István köszönetet mondott Pete Lászlónak is a segítségért. Ahogy említettük, a forgatókönyvíró Nagy-Laczkó Balázs. A zenét a gyulai Pernahajder Campbell szerzi. A filmet a tervek szerint augusztus végén mutatják be, bár erről még folynak az egyeztetések.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában