kerékpáros közlekedés

2019.03.23. 07:00

Két keréken várják a szezon kezdetét

A jó idő beköszöntével egyre több kerékpáros van az utakon, ilyenkor érdemes fokozottabban odafigyelni egymásra a közlekedés során. A balesetek ugyanis egyik pillanatról a másikra következnek be, viszont némi türelemmel és körültekintéssel könnyen elkerülhetőek.

Vásári Erzsébet

A gyulai születésű, balesetekre specializálódott közlekedésbiztonsági mérnök, Simon Tibor a témával kapcsolatban elmondta, a legfontosabb a közlekedésben, hogy odafigyeljünk a környezetünkre. A körültekintés azonban önmagában nem elegendő, ugyanis létezik jó néhány olyan szabály, amit kerékpárosként be kell tartanunk magunk és mások biztonsága érdekében.

A szabályok betartásával kapcsolatban elsőként a jármű felszerelését részletezte. Rossz látási viszonyok esetén – éjszaka vagy szürkületkor – kötelező tartalmaznia a kerékpárnak elöl fehéren, hátul pedig vörösen világító lámpát, illetve vörös fényvisszaverő prizmát szintén hátul, továbbá ugyanebből borostyánsárga színűt oldalt, a küllőkön és lehetőleg a pedálokon is.

Békés megyében országos átlagon felüli a biciklisforgalom /Illusztráció: Lehoczky Péter/

Hozzátette, amennyiben a felsoroltak közül minden megtalálható egy biciklin, úgy a gépjárművek szemből, hátulról és oldalról is könnyen észrevehetik azt, ami már elegendő lehet a baleset elkerüléséhez. Kiemelte, az említett felszerelések meglétén túl érdemes folyamatosan gondoskodni a kerékpár megfelelő műszaki állapotáról is. Utóbbi ellenőrzése tavasszal – amikor néhány hónapos kihagyás után újra elővesszük járművünket – különösen fontos. Ilyenkor célszerű szervizben átnézetni az első és a hátsó fékeket – melyeknek szintén kötelező rajta lenniük a járművön –, hogy azok jól működnek-e.

A közlekedésbiztonsági mérnök a továbbiakban kifejtette, bár sokan nincsenek tisztában vele – hiszen jogosítvány híján nem rendelkeznek KRESZ-vizsgával –, a közlekedési szabályzatban sok olyan fontos dolog van, amelynek ismeretével elkerülhetőek lennének a belesetek. Településeken belül ezek közül a gyalogos-átkelőhelyeken (zebrán) való átbiciklizés kérdése okozza a legnagyobb dilemmát. A szabály ugyanis nem foglalja magában, hogy ezt tilos megtenni, viszont a zebrán kizárólag a gyalogosnak van elsőbbsége az oldalforgalommal szemben, így ajánlott leszállni és inkább magunk mellett tolni a kétkerekűt. Amennyiben a gyalogos- mellett kerékpáros-átkelő felfestés is látható az úton, úgy felülve is bátran áthajthatunk rajta.

Továbbá kiemelte, hogy a járdán való kerékpározás tilos, amiben csak akkor tehető kivétel, ha az úttest jobb széle alkalmatlan a használatra – túlzottan kátyús, összetört –, vagy kerékpáros felfestés, illetve tábla jelzi az ellenkezőjét. Ezen túl a legfontosabbak közé tartozik még, hogy kanyarodáskor időben jelezzük karlendítéssel szándékunkat, hogy a mögöttünk haladó azt észlelhesse és reagálhasson rá.

A városon kívüli szabályokkal kapcsolatban elmondta, hogy autópályán és autóúton nem lehet kerékpározni, csak főúton. Utóbbin viszont szigorúan betartandó az út jobb szélén való haladás. Hozzátette, amit sokan nem tudnak, hogy balra kanyarodni tilos a főúton – azt csak a bicikliről leszállva, körültekintés után, a kerékpárt magunk mellett tolva lehet megtenni –, tehát csak egyenesen mehetünk, illetve jobbra fordulhatunk.

A balesetek negyedét okozzák

A Békés Megyei Rendőr-főkapi­tányságon elmondták, a közúti ellenőrzést végző rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságos kerékpáros közlekedésre is. Ennek egyik oka, hogy Békésben jelentős a bicik­lisforgalom, és a személysérüléssel járó balesetek negyedét bringások okozzák. Ez jóval magasabb az országos átlagnál.

Igazoltatáskor az egyenruhások ellenőrzik, hogy a rendeletben előírt műszaki feltételeknek megfelel-e a jármű, illetve rajta vannak-e a kötelező tartozékok. Sötétben és korlátozott látási viszonyok esetén – a világítóberendezések megléte mellett – külterületen a láthatósági mellény viselését is figyelik.

Ha kerékpáros is érintett egy balesetben, akkor vizsgálják járművének műszaki állapotát. Hiányosság vagy műszaki hiba gyanúja esetén pedig azt is, hogy ezek mekkora szerepet játszottak a balesetben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában