futónagykövet

2019.03.27. 11:21

Hétfőn Békéscsabán elstartol a hatodik Megye Futás

Békéscsabán szerdán sajtótájékoztatót tartottak a polgármesteri hivatal Mokos termében az 6. Megye Futásról, amelynek fővédnöke Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke.

Verasztó Lajos

Az idén már hatodik alkalommal rendezik meg április elseje és tizenharmadika között a sportolást, és az egészséges életmódot népszerűsítő megye futást. A kezdeményezést 2014-ben indította el Tóth László békéscsabai futónagykövet, aki az idén hetvenhat kilométerrel többet teljesít mint 2018-ban és összesen 710 km-t fut majd a tizenhárom nap során.

Bíró Csaba, a békéscsabai önkormányzat szakbizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, Békéscsabán nagyon szeretnek futni az emberek. Ezt igazolja, hogy a felmérések szerint naponta két-háromezren kocognak, futnak a városban, ezzel is hozzájárulnak az egészségük megőrzéséhez.

Fotó: Lehoczky Péter

Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy a megyei önkormányzat 2015 óta támogatja a rendezvényt. – Nagyon fontosnak tartjuk azt a példamutatást amit Tóth László futónagykövet évek óta bemutat a megye fiataljainak, sokat tesz a mozgás népszerűsítéséért. A futásnak, a testedzésnek nagy szerepe van az egészség megőrzésében. Az egyes településeken sok iskolás fogadja a nagykövetet, akivel együtt futnak, majd Tóth László elbeszélget a diákokkal a sportolás fontosságáról.

Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere elmondta, megyeszékhelyünk igazi sportváros, ahol a hétköznapokon sokan futnak, kerékpároznak. Nagy népszerűségnek örvendenek továbbá a játszótereken kialakított fitness parkok.

– Az egészséges életmód alapja a sportolás.Tóth László egy nagyon komoly sportteljesítményre vállalkozik, amikor tizenhárom nap alatt több mint hétszáz kilométert fut Békés megyében. Ezért az embert próbáló teljesítményért megemelem a kalapom a kiváló sportember előtt. A város mindig örömmel áll az olyan kezdeményezések mellé, amelyek az egészséges életmódot és a mozgást népszerűsítik. Ez a csaknem kéthetes program sok embert mozgat meg, Tóth Lászlót várják a falvakban, ahol beszélget, élménybeszámolót tart a fiataloknak a futás szépségéről.

– A hatodik megyefutásommal azt szeretném hirdetni, hogy mozogni jó, és szükséges. Emellett fontos az is, hogy találkozhatok olyan emberekkel akik szintén úgy gondolkodnak mint én, vagy olyan emberekkel akik keresik a lehetőséget a mozgásra, fiatalokkal akik fogékonyak sok mindenre és talán megmarad bennük valami abból, amit elmondok a találkozások során. Az idén hatvannyolc település fogad, az össztáv pedig 710 km lesz. Általában naponta öt és félórát futok, a legkisebb táv negyvenöt kilométer, a legnagyobb több mint hatvan kilométer lesz. Számítok arra, hogy minél többen csatlakoznak az akcióhoz, várom azokat a futókat akik az érintett településen rendszeresen futnak, számítok a békéscsabai futótársaimra, a futóközösségre, ami elég tekintélyes létszámú Békés megyében. Az a terv, hogy hetvenkét óra alatt teljesítem a hétszáztíz kilométert. Hétfőn kilenc órakor rajtolunk a békéscsabai Városháza elöl, és a tervek szerint április 13-án kora délután érkezünk vissza a megyeszékhely főterére. A lényeg továbbra is az, hogy a futást szeretnénk népszerűsíteni, és várjuk a csatlakozókat minél nagyobb létszámban. Futva, görkorizva, avagy kerékpárral is jöhetnek velünk – mondta Tóth László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában