felújítás

2019.03.02. 13:30

Hamarosan megszépül Békéscsabán a Szlovák Kultúra Háza

Megújul a Csabai Szlovákok Szervezetének, valamint a Szlovák Kultúra Házának is otthont adó épület a megyeszékhelyen. Pontosabban a házban működő panzió és a hozzá tartozó helyiségek, valamint az udvar lesz felújítva. A közösségi termek és az étterem is a tervek között szerepel, de ezek megszépítésére később kerítenek sort.

B. O.

– Több mint húsz éve történt nagyobb munkálat az épületben, eltelt felette az idő, amortizálódott. Az étterem és a panzió bevételeiből a szlovák kultúra ápolására is jut, így nem mellékes, hogy ezek milyen állapotban vannak és miként szolgálják ki a vendégeket. Szeretnénk, ha a város szép, rendezett épületei közé tartozna a ház, ennek érdekében pályáztunk, és nyertünk 28 millió forintot. Ezt a pályázathoz kapcsolt hitel segítségével, saját erőből 12 millió forinttal egészítettük ki – árulta el a panziót üzemeltető Csabai Szlovákok Kft. ügyvezetője.

Vozár Márton mutatta meg a felújítási munkálatokat /Fotó: Lehoczky Péter/

Vozár Márton hírpotálunk kérdésére hozzátette, az épület állagának megóvása érdekében is fontos volt a külső homlokzat megújítása, és szintén elsőbbséget élvezett a ház körüli kerítés megépítése.

– Eddig a parkoló felőli rész drótkerítéssel volt elzárva, ez most ugyanolyan épített kerítés lesz, mint amilyet az épület elejénél látni. Elektronikus kapunyitás és kamerarendszer is létesül a szállóvendégek kényelme és biztonsága érdekében. Mindezek mellett az udvar jelenleg sóderrel felszórt részét térburkolattal látják el, a panziórészen pedig új hang- és hőszigetelt nyílászárókat építenek be, ami szintén a szállóvendégek kényelmét szolgálja, mivel a kinti forgalom zaja így jóval kevésbé fog behallatszódni – részletezte az ügyvezető.

Vozár Márton a benti munkálatokról is beszélt. Mint elmondta, teljes átalakítás történik, a szobák új bútorzatot kapnak, valamint minden, manapság elvárható kényelmi berendezéssel ellátják azokat. A panzió kategória ugyan marad, de a minősítésnél vállalták, hogy a szálló háromcsillagos lesz. – A munkálatokkal pedig várhatóan júniusban végeznek, amire jó esély van, eddig ugyanis minden a tervek szerint halad – szögezte le az ügyvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában