javítási munkák

2019.03.29. 09:52

Felújítják Gyulán az elkerülő utat

Elkezdődött a 44-es főút gyulai elkerülő közel két kilométeres szakaszának a lakosság és a közlekedők által várt felújítása.

P. G.

Fotó: Imre György

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. korábbi tájékoztatásából kiderül, a beruházásában, hazai, központi költségvetési forrásból, mintegy 444 millió forinból valósul meg a 44-es főút gyulai elkerülő közel 2 kilométeres szakaszának rekonstrukciója a 137-es és a 139-es kilométerszelvények között.

A közleményben kiemelték, hogy az érintett szakaszon lévő Kétegyházi úti körforgalmi csomópont három ütemben újul meg. Mindhárom ütemben ideiglenesen telepített jelzőlámpa szabályozza majd a forgalmat.

Fotók: Imre György

Az első ütemben a körforgalom Gyula felé haladó Kétegyházi úti ágát teljesen lezárják a szakemberek. A csomóponti ág lezárásának ideje alatt a Sándorhegy tanya–Bródy Imre úton lehet az elkerülő út, illetve Gyula centruma között közlekedni. A hivatalos terelőutat kihelyezett táblák fogják jelezni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában